back to top
KezdőlapFastest SlapA Honda megvétózza Alonso Indy 500-as indulását!

A Honda megvétózza Alonso Indy 500-as indulását!

-

Bár Fernando Alonso bocsánatot kért a Honda megsértéséért, a japán márka nem engedi, hogy az Andretti Autosport színeiben induljon az idei Indy 500-as versenyen.

Ha a kétszeres világbajnok meg akarja nyerni a híres versenyt, egy Chevrolet által hajtott autóval kell majd próbálkoznia. Úgy tűnt, az Andretti Autosport adhat lehetőséget a spanyolnak, azonban az utolsó pillanatban, a csapat motorszállítója megvétózta a spanyol indításának lehetőségét.

Több hónapos találgatást követően a Honda tisztázást kért a tokiói központból a bejelentés előtt. A nemleges válasz miatt nem történt bejelentés a múlt héten. Pedig Alonso már arról tárgyalt a csapattal, hogy maradna a 2020-as szezon második felére, hogy még néhány versenyt teljesítsen.

A racer.com értesülései szerint ezt követően nem fogadták egymás hívását felek.

Így Alonso kénytelen egy Chevis csapat ajtaján kopogtatni. Bár még zajlanak megbeszélések arról, hogy esetleg mégis hogyan lehetne az üzletet nyélbe ütni. Annak valószínűsége kevés, hogy a nemrég még a Dakaron Toyotát hajtó spanyolt szívesen látnák a Honda partnerei.

A japán márka döntése egy üres helyet hagy az Andrettinél, amit a McLaren IndyCar csapatától távozó James Hinchcliffe tölhet be, akinek jó viszonya van a Hondával, ráadáasul a csapattal is versenyzett már, három szezonon keresztül.

Alonso számára kevés versenyképes lehetőség marad arra, hogy rajthoz álljon idén az Indy 500-on. Az egyik pont a McLarennél adódhat, akiktől nemrég távozott nagyköveti pozíciójából.

De az élmenőknél mind az IndyCart felvásárló Penske, mind a tavaly dobogót szerző Ed Carpenter Racing nem tervez újabb autót indítani.