back to top
KezdőlapFastest SlapÍgy készült Leclerc főszereplésével a Le Grand Rendezvous

Így készült Leclerc főszereplésével a Le Grand Rendezvous

-

Tegnap forgatták Monacóban Claude Lelouch új filmjét, melyben a főszerepet Charles Leclerc kapta.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a monacói versenyző az elmaradt futam reggelén egy Ferrari SF90 Stardale volánja mögött veszi birtokba az ikonikus aszfaltcsíkot a kamerák kereszttűzében. Az esemény végett a híres utcákat 6:45 és 9 óra között lezárták, így a forgatás zavartalanul mehetett végbe. Természetesen a stáb tagjai a munkálatok alatt az előírásokat betartották, így tehát maszkban és a másfél méter távolságot megtartva dolgoztak.

A La Grand Rendezvous a hasonló címen futó C’etait un Rendezvous rövidfilm remake-je. Lelouch az elődöt 1976-ban Párizs utcáin (pontosabban a Porte Dauphine és a Montmarte között szakaszon) forgatta. A főszerepet maga a rendező játszotta, így az útlezárásra nem volt szükség, míg most profi autóversenyzőt kért fel, így a zavartalan munka miatt az adott szakaszt el kellett keríteni. A forgatásra Leclerc támogatókat is kapott, ugyanis a helyszínre kilátogatott John Elkann (Ferrari elnöke) és Albert herceg is.