back to top
KezdőlapFastest SlapF1-es és női versenyző is lesz a Virtuális Race of Champions mezőnyében

F1-es és női versenyző is lesz a Virtuális Race of Champions mezőnyében

-

16 versenyzővel lett teljes az első Virtuális Race Of Champions mezőnye. Az eseményre június 28-án kerül majd sor. Képviselteti majd magát a Forma-1, a Formula E, a WEC, a ralikrossz, az IndyCar és a W Series is, de részt vesznek a versenyen korábbi ROC bajnokok és sim versenyzők is.

A Motorsport Gameszel partnerégben létrejövő Virtuális ROC hasonló formátum szerint zajlik majd, mint a valós ROC szokott. 2-2 versenyző küzd meg egyszerre egymással, párhuzamos pályán, egyforma járművekkel. A virtuális tér pedig arra is lehetőséget biztosít, hogy egy eseményen belül több korábbi ROC helyszínen is versenyezzenek, így például Gran Canarián, és a londoni Wembley Stadionban.

A pályákat a semmiből “építették” meg Assetto Corsára, így ezeket még egyik résztvevő sem próbálhatta ki virtuálisan.
Ahogy a valóságban is, itt is többféle járművel (de az adott páros mindig egyformával) mérik össze képességeiket a versenyzők. Így lesz többek között VUHL supercar, rallycross autó és a klasszikus ROC buggy.

Virtual Race of Champions (bajnokok versenye)
A csoport
Stoffel Vandoorne 2020 Formula E Race at Home bajnoka
Bruno Spengler 2020 IMSA Virtual bajnoka
Raffaele Marciello 2020 Le Mans 24H Virtual bajnoka
Louis Deletraz 2020 Le Mans 24H Virtual bajnoka
B csoport
Antonio Felix Da Costa 2020 Formula E bajnokság éllovasa
Colton Herta A valaha volt legfiatalabb IndyCar győztes
Ruben Garcia Jr 2018 & 2019 NASCAR Mexico bajnoka
Beitske Visser W Series Esports League éllovasa
C csoport
Petter Solberg WRC és WRX bajnok
Andy Priaulx Háromszoros WTCC bajnok
Johan Kristoffersson 2017 & 2018 WRC bajnoka
Filipe Albuquerque 2010 ROC bajnoka
D csoport
Romain Grosjean 2012 ROC bajnoka
Benito Guerra 2019 ROC bajnoka
Rene Rast 2017 & 2019 DTM bajnoka
Timmy Hansen 2019 WRC bajnoka
eROC World Final
James Baldwin 2019 eROC bajnoka
Enzo Bonito 2018 eROC bajnoka
Nils Naujoks Az első eROC kvalifikáló
Arthur Kammerer A második eROC kvalifikáló
Virtual ROC Nations Cup (nemzetek kupája)
A csoport
Norvégia Petter Solberg Oliver Solberg (Petter fia)
Nagy Britannia Andy Priaulx Sebastian Priaulx (Andy fia)
Svédország Johan Kristoffersson Timmy Hansen
B csoport
Mexikó Benito Guerra Ruben Garcia Jr.
Portugália Antonio Felix Da Costa Filipe Albuquerque
Németország/Olaszország vagy All Stars eROC győztes egy valós versenyző