back to top
KezdőlapTouring CarDTMMüller egyenlített, az utolsó futamra marad a döntés

Müller egyenlített, az utolsó futamra marad a döntés

-

Győzelemmel zárkózott fel Müller a bajnoki küzdelem éllovasára DTM utolsó fordulójában, Hockenheimben.

Rast és Müller 19 pont különbséggel vágott neki a hétvégének, és az időmérő után még a németnek állt a zászló. Mögülük Jonathan Aberdein indulhatott, legjobb BMW-s pilótaként.

A rajtnál a svájci elment a címvédő mellett, és le is szorította őt az első kanyarban. Mögöttük Green ment el Aberdein mellett, még hátrébb pedig Wittmann és Newey ütközött, aminek köszönhetően bejött a biztonsági autó.

Az újraindításnál az élen nem változott a helyzet, de van der Linde megelőzte Jamie Greent és feljött az utolsó dobogós helyre.

Frijns ugyan a verseny előtt még matematikailag esélyes volta címre, de nyolcadik helyről rajtolva mindinkább visszacsúszott a mezőnyben.

A push-to-pass aktiválása után Rast felzárkózott, majd második próbálkozásra a hajtűkanyarból való kigyorsításnál meg szerezte a vezetést svájci vetélytársától.

Frijns alternatív stratégiával próbálkozott, és hamarabb jött ki a boxba, mint bárki más a mezőnyből, ezzel nyert is pár pozíciót.

Rast egy körrel korábban állt ki, mint Müller, és hiába tért vissza az élre, a felmelegedett gumikon érkező svájcit nem tudta feltartóztatni. Frijns és Green is elmentek a német mellett, de ahogy felmelegedtek Rast gumijai, visszaelőzte márkatársait.

Sőt, a két csapattárs, Rast és Green a versenyben vezető Müller után eredtek. A 28. körben, alig tíz perccel a verseny vége előtt meg is történt az előzés, de rögtön safety car mögött körözhettek csak, mert Glock kicsúszott az egyik kavicságyba. Frijns és Rockenfeller másodjára is kimentek kereket cserélni a biztonsági autó mögül.

Mindössze két perc volt hátra, amikor folytatódott a verseny. Duval feljött a harmadik helyre, Green és van der Linde elé, míg Müller a push-to-pass segítségével visszaszerezte az első helyet. Elhúzni azonban nem tudott, így az utolsó körökben egymást mögött autózott a két rivális.

Green ért fel a dobogóra, míg Rockenfeller két kiállással is ötödik lett. Frijns bajnoki álmai véget ért hetedik helyével, Kubica ismét pontot szerzett mögötte.

A verseny eredménye:

# Pilóta Márka
1 ?? Nico Müller Audi
2 ?? René Rast Audi +0.622
3 ?? Jamie Green Audi +1.033
4 ?? Loic Duval Audi +4.960
5 ?? Mike Rockenfeller Audi +6.311
6 ?? Jonathan Aberdein BMW +6.580
7 ?? Robin Frijns Audi +6.727
8 ?? Robert Kubica BMW-ART +8.668
9 ?? Philipp Eng BMW +9.025
10 ?? Sheldon van der Linde BMW +11.056
11 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +12.646
12 ?? Lucas Auer BMW +15.244
13 ?? Fabio Scherer Audi-WRT +5 kör
14 ?? Timo Glock BMW +9 kör

A bajnokság állása az utolsó futam előtt:

# Pilóta Márka Pontok
1 ?? René Rast Audi 325 0
2 ?? Nico Müller Audi 312 -13
3 ?? Robin Frijns Audi 269 -56
4 ?? Mike Rockenfeller Audi 127 -198
5 ?? Timo Glock BMW 116 -209
6 ?? Sheldon van der Linde BMW 106 -219
7 ?? Loic Duval Audi 100 -225
8 ?? Marco Wittmann BMW 95 -230
9 ?? Jamie Green Audi 82 -243
10 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT 68 -257
11 ?? Jonathan Aberdein BMW 54 -271
12 ?? Lucas Auer BMW 51 -274
13 ?? Philipp Eng BMW 47 -278
14 ?? Harrison Newey Audi-WRT 27 -298
15 ?? Robert Kubica BMW-ART 20 -305
16 ?? Fabio Scherer Audi-WRT 20 -305
17 ?? Benoît Tréluyer Audi 0 -325