back to top
KezdőlapFastest SlapBrown: Montoya az egyik legnagyobb tehetség akit valaha is láthattunk

Brown: Montoya az egyik legnagyobb tehetség akit valaha is láthattunk

-

Zak Brown szerint Juan Pablo Montoya az egyik legnagyobb tehetség, aki valaha is érkezett a csapathoz, hiszen nemrég ismertté vált, hogy a McLarennel indul jövőre az Indy 500-on a kolumbiai. A Forma-1-ben Montoya már vezetett a brit csapatnál, 2005-2006-ban, 2021-ben pedig velük tér vissza a legendás versenyre, amelyet már megnyert 2000-ben és 2015-ben.

Sokak szerint ő egyike azon legjobb Forma-1-es versenyzőknek, akik soha nem nyertek világbajnokságot, és Brown, a McLaren vezérigazgatója is úgy véli, hogy ritkán volt a csapatnál ekkora tálentum. Az Autosport magazinnak így nyilatkozott:

„Mindig is rajongtunk Juan Pablo Montoyáért, azt hiszem, kicsit mindenki. Egyike a született tehetségeknek, akit mi is láthattunk versenyezni. és már van múltja a McLarennel is. Elképesztően sikeres az Indianapolis 500-on, azon kevés alkalommal amikor indult, kétszer megnyerte. Versenyzett már nálam az United Autosportsnál a Le Mansban pár éve, így volt rá alkalmam, hogy dolgozhassak vele. Ugyanakkor mindig is a barátom volt. Így amikor felmerült a harmadik autó, akkor tudtam, hogy a két fiatal de kevésbé tapasztalt pilótánk mellé egy tapasztalt, nagynevű pilótát akartunk, aki akár megnyerheti ezt a versenyt, ezzel is erősítve a McLaren történelmét. Az pedig nagyon is világos volt, hogy csak egy ilyen legény akad.”

Brown elárulta azt is, hogy tavaly volt olyan terve is, hogy Montoyát együtt versenyeztesse Fernando Alonsóval, amely egy elég ütős páros lett volna. A szerződései miatt azonban erre nem volt mód, árulta el:

„Megpróbáltam azt, hogy Juan Pablo már 2019-ben versenyezhessen nálunk, de szerződése volt, és nem engedték másutt indulni. Ez volt a második alkalom, hogy megpróbáljuk megszerezni őt az Indy 500-ra, és mivel már nem volt kontraktusa, ezúttal a szolgálatunkba tudott már állni.”

Montoya nélkül így idén Patricio O’Ward és Oliver Askew mellett Alonso vezethetett, O’Ward hatodik lett a versenyen, a többiek az első húsz helyezetten kívül értek célba.