back to top
KezdőlapFastest Slap7 tippel segít a McLaren abban, hogy hatékonyabbak legyünk

7 tippel segít a McLaren abban, hogy hatékonyabbak legyünk

-

A McLaren 7 tanáccsal segítené a mentális és a fizikai egészségünk fejlődését.

Épp testben, épp lélek – tartja a mondás, amit a wokingi csapat komolyan is vesz. A napokban ugyanis tovább gondolták a tavaly elindított kampányukat, és a belső én fejlődésén túl, a fizikai lét fontosságára is felkívánják hívni a figyelmet.

2020-ban állt össze a Mind.com és a McLaren, minek kapcsán a versenyzők saját elméjüket szabadjára engedve készítették el a sisakjuk festését, hogy ezzel a gondolatok és az énkép fontosságát hirdessék. Ezen felül Lando Norris saját nehézségeiről is lerántotta a leplet, és elárulta, hogy külső segítséget vett igénybe az első évében a szorongásai miatt.

Az új év kezdetén rengeteg fogadalom születik meg az életmódváltással kapcsolatban. Ezeket általában az első pár hónapig tartja is mindenki, majd ahogy telik az év, a legtöbbünknél elkopik a lelkesedés, így az esztendő közepén jobb esetben már csak egy-két attribútumra figyelünk oda a csomagból. A lezárások ezekre a beteljesületlen célokra még rásegíthetnek, ugyanis mentális kihívások elé állítják lelkünket.

A jobb én elérése ugyanakkor kemény munkával és kitartással jár, hiszen nemcsak a helyes táplálkozáson van a hangsúly, hanem azon is, hogy a ‘szundigomb’ gondolata is kikerüljön a reggeli keléskor a fejünkből.

Serg Stelitano, a McLaren teljesítményért felelős szakembere, ugyan nem találja fel a spanyol viaszt a tippjeiben, viszont ezekkel az F1-ben is használt trükkökkel  kíván segíteni a változásra vágyóknak.

1| Építsük be a Smoothie-t az életünkbe:

Egy gyümölcsökkel és zöldségekkel teli turmix elfogyasztásával igazán jól indíthatjuk a

Lando Norris, McLaren, racingline
Fotó: McLaren

napot. Egy smoothie segítségével ugyanis az energiaszintünk könnyedén feltöltődhet,így a hétköznapokba is gördülékenyebben vethetjük bele magunkat. A versenyhétvégéken a McLaren minden tagja számára elérhetőek a reggeli mellett ezek a kis italok, ugyanis elfogyasztásuk után könnyebben készülhetnek fel az előttük álló kihívásokra.

2| Nyújts egyet:

A reggeli és az esti nyújtás igazán nagy hatással lehet a fizikális és a mentális egészségünkre. Ha a felkelés után néhány percig megmozgatjuk magunkat, akkor könnyebben vághatunk neki az előttünk álló napnak, míg a lefekvés előtti nyújtás ellazítja a beállt izmainkat, és pihentetőbb alvást is eredményezhet. Ez az egyszerű lépés a wokingiaknál kulcsfontosságú, ugyanis a világot járó csapattagok ezen mozgásformával melegítenek be az előttük álló kihívásokra.

3| Színes és változatos étrend:

Mindannyian hallottunk már arról, hogy egy nap ötször ajánlott enni, ám azzal nem leszünk előrébb, ha ezeken az étkezéseken például csak narancsot fogyasztunk. A változatos étkezéssel ugyanis különféle vitaminokat és ásványi anyagokat juttathatunk a szervezetünkbe. A gyümölcsök és a zöldségek külön színcsoportokra oszthatóak, és ezek keveréke például egy salátában, biztosíthat minket arról, hogy egészséges és szükséges elemeket viszünk be a szervezetünkbe. A brit istálló nagyon is pártolja ezt az elgondolást, és a versenyhétvégék során biztosítja is dolgozóinak az étkezések alatt a gyümölcsök és a zöldségek színes választékát.

4| Tartalékold az alvást:

Egy felnőttnek ahhoz, hogy kipihenje magát és készen álljon a következő napra, 7-9 óra alvásra van szüksége, ám sajnos erre nem mindig van lehetőség. A legutóbbi kutatások azonban kimutatták azt, hogy, mikor tartalékoljuk az alvást, effektívebben csökkenthetjük e fontos attribútum hiányának negatív hatásait. Ezért is promótálja a McLaren azt, hogy a versenyhétvége elején többet aludjanak a dolgozói, ugyanis ahogy haladnak előre, egyre kevesebb idejük lesz a pihenésre.

5| Mozogj:

A mozgás nem feltétlenül jelenti azt, hogy „iskolaköröket” kell futni vagy tekerni, már egy szimpla séta is csodákra lehet képes. A gyaloglás nagyszerű és kímélő módja annak, hogy

Lando Norris, McLaren
Fotó: McLaren

feltöltődjünk és kalóriát égessünk. Egy 30 perces séta ugyanis serkenti a vérkeringést, megmozgathatja az izmainkat, valamint javítja a légzésünket. Ráadásul még a stressz levezetésére is alkalmas. A versenyhétvégén a brit csapat munkatársai sétával, kerékpározással és futással ékesítik napjaikat. Ezekkel a tevékenységekkel csökkentik a stressz szintjüket és javítják az erőnlétüket, ami a jobb teljesítmény elérése miatt kulcsfontosságú.

6| Légy tudatos:

2020-ban megértettük azt, milyen fontos is a mentális egészségünk. Tudatosnak lenni így annyit tesz,hogy tisztában vagyunk önmagunkkal és az érzéseinkkel. Naponta, néhány perc erejéig üljünk le a gondolatainkkal, olvassunk könyvet, vagy akár végezzünk jóga gyakorlatokat. Nagyon fontos az, hogy ápoljuk a lelkünket, és ebben a McLaren partnerének, a Mind.com-nak a tippjei és trükkjei is a segítségünkre lehetnek.

7. Kövesd nyomon

Az, hogy nyomon követed mit is csinálsz, egy nagyszerű módja annak, hogy megértesd önmagad. Manapság már rengeteg olyan kütyü létezik ami kapcsán monitorozhatjuk GPS által a mozgásunkat, álljunk kezdő avagy profi szinten. Ezek az eszközök rálátást biztosítanak arra, hogy milyen fázisban vagyunk, és segítenek is abban, hogy hatékonyabban érjük el a céljainkat. A McLarennél többfajta okos eszköz áll a csapattagok rendelkezésére, amivel nyomon követhetik, azt, hogy mennyi energiát használnak fel, továbbá ezekkel a regenerációt is elősegíthetik.