back to top
KezdőlapFastest Slap70 évesen visszatér az autóversenyzéshez Hans-Joachim Stuck

70 évesen visszatér az autóversenyzéshez Hans-Joachim Stuck

-

Pár hónappal a 70. születésnapja után ismételten éles, tétre menő versenyen ül be a pilótafülkébe a korábbi Forma-1-es pilóta Hans-Joachim Stuck.

A német versenyző, aki január 1.-jén ünnepelte a hetedik x-et, tartalmas autóversenyzői pályafutását tudhatott magáénak fénykorában. A 70-es években 81 F1-es futamon állt rajthoz, emellett pedig 1986-ban és 1987-ben megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt.

Stuck visszatérésére már a mostani hétvégén sor kerül, hiszen ott lesz a GT2 European Series monzai idénynyitóján egy 660 LE-s KTM X-Bow GT2 volánja mögött, az osztrák Kris Rosenberger csapattársaként.

Hivatalosan 2011-ben a nürburgringi 24 órás verseny után zárta le az autóversenyzői karrierjét, de azóta is fel-felbukkant bizonyos versenypályákon. Utolsó versenye óta azonban 4 év telt el, ugyanis a korábbi DTM-bajnokként 2017-ben részt az Audi TT Cup legendák versenyén. Tavaly év elején pedig a régi March Forma-1-es autójával vett részt egy kis jeges száguldáson Zell am See-ben.

E sorozat erőteljes versenyautóiról is ismert, ahol az amatőr pilótákat célozzák meg, vagyis olyanokat, akiknek a versenyzői licenszük ezüst vagy bronz besorolású.

Nem Stuck lesz az egyetlen ismert versenyző a mezőnyben, szintén egy KTM-et fog vezetni, a holland túraautós legenda és korábbi Le Mans-i bronzérmes, 57 éves Peter Kox is.

A GT2 European Series idény négy versenyből áll, Monza után Hockenheim, Silverstone következik és július elején a Paul Ricardon zárul a szezon.