back to top
KezdőlapFormula 1Így kezeli majd az FIA a pályaelhagyásokat Imolában

Így kezeli majd az FIA a pályaelhagyásokat Imolában

-

A szezonnyitó Bahreini Nagydíjon zavart okoztak a pálya határai, mivel az FIA nem egyértelműen alkalmazta a szabályokat

Főképp az volt a felháborodás tárgya, hogy Hamilton csak 29 pályaelhagyás után kapott figyelmeztetést.

Imolában a 9-es, a 13-as és a 15-ös kanyarban veszik szigorúan a szélesítéseket a stewardok. A versenyen pedig három kihágás után vár büntetés a pilótákra.

Imola, Autodromo Enzo e Dino Ferrari, racingline.hu
Fotó: autodromoimola.it

Michael Masi jegyzeteiben kifejtette, ilyenkor fekete-fehér zászlót alkalmaznak majd. Ezután minden további esetet pedig jelentenek a versenyigazgatásnak.

„A kétség elkerülése érdekében, ez azt jelenti, hogy összesen három esetről van szó, nem külön-külön háromról minden kanyar esetében.” – fejtette ki a versenyigazgató.

A szabadedzések és az időmérő alatt továbbra is minden olyan köridőt törölnek, amit szabálytalanul érnek el a versenyzők.

Tavaly a 13-as és 15-ös kanyarnál módosítottak a szabályon, és az olasz (zöld-fehér-piros) színű rázóköveket is a pálya részének minősítette az FIA.