back to top
KezdőlapFormula 1Wolff is Russell ellen foglalt állást: szerinte nem személyes az ügy

Wolff is Russell ellen foglalt állást: szerinte nem személyes az ügy

-

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy vélekedik, Bottas profibb annál, minthogy befolyásolja, hogy Russell van mögötte a pályán, de kiemelte, jobban kéne teljesítenie.

Russell úgy nyilatkozott a verseny után, hogy Bottas azért védekezett vele szemben erőteljesebben, mert a jó teljesítménye azt jelentené, hogy a finn elveszti az ülését. Bottas természetesen a fiatal britet hibáztatta az esetért.

A mindkettejük főnökének tekinthető Toto Wolff azonban kizárta, hogy ilyesmi közrejátszott volna a baleset kialakulásában.

„Baromság.” – zárta rövidre a kérdést. – „Majd ismét beszélnem kell George-dzsal. Az esetében természetesen létezik egy tanulási folyamat, de belátásnak is lennie kell. Talán gondolkoznia kell erről a következő pár napban.”

Wolff ugyanakkor azt is elismerte, Bottasnak nem kellett volna abba a helyzetbe kerülnie, hogy Russell ellen küzd.

„Szükségünk van rá. Szükségünk van rá a konstruktőri bajnokságban.” – emelte ki Wolff. – „Pérez egy idő után beindul majd, erről meg vagyok győződve.”

„Az autó ezenkívül majdnem teljesen használhatatlan. És a költségvetési korlát miatt, ez  hátrányos számunkra. Valószínűleg ez majd visszafogja a fejlesztéseinket is.”

Ami a jövő évi ülést illeti, Wolff kiemelte, még nem dőlt el semmi.

„Nem akarom, hogy Russell úgy érezze, valamit bizonyítania kell felénk. Ugyanakkor Valtteri 5 éve van velünk, tehát nem kell bizonyítania semmit.”

A csapatfőnök azonban hozzátette, a finn magabiztossága, nincs most a legmagasabb szinten.