back to top
KezdőlapFormula 1Alonso így javítana a Spanyol Nagydíj helyzetén

Alonso így javítana a Spanyol Nagydíj helyzetén

-

Idén megváltozott a vonalvezetés, de így is unalmasnak találják a katalán pályát a versenyzők. Russell javaslata után az egyik hazai versenyző, Alonso is felszólalt.

A spanyol világbajnok a tizedik rajthelyről a 17.-re csúszott vissza, miután a második etapján nagyon elfogytak alatta a közepes keverékű gumik, és még egy kiállásra kényszerült.

„Beigazolódtak az érzéseim.” – állapította meg Alonso. – „Nem nagyon változtatott az előzési lehetőségeken. Hasonló maradt a kanyar.”

„Élvezetesebb volt vezetni, mert nagyobb sebességet tudunk átvinni rajta, ez pozitív, de az előzések szempontjából nem volt nagy hatása.”

„Hogyan javítsunk? Talán egy kis extra DRS a sikán után úgy, hogy rögtön nyithassuk a hátsó szárnyat, az egy lehetőség a jövőben. De nem tudom. Barcelona mindig nehéz marad ilyen szempontból.”

Az Alpine már a fejlődés jeleit mutatta Portugáliában, most pedig mindkét autóval bejutottak a Q3-ba, bár Alonso és Ocon is pozíciókat veszített a versenyen.

„Többé-kevésbé kényelmes volt. Szerintem több tempónk van az időmérőn, mint a versenyen. Ott még inkább szoros volt a küzdelem, mert a többi autónak is hasonló volt a teljesítménye.”

„A rajtunk jól sikerült. A legjobbak vagy második legjobbak voltunk Portimaóban, és ez most is így volt. Lassan összerakjuk a dolgokat, lépésről-lépésre. Most az a legfontosabb, hogy ki tudjuk használni az autó teljesítményét a garázs ezen oldalán is.” – utalt Alonso arra, hogy eddig rosszabbul szerepelt csapattársánál.

„Már rájöttünk, melyek azok a területek, ahol jobban is ki tudjuk használni a lehetőségeinket, ezen dolgozunk most. Ez a hét elég intenzív lesz majd, kemény munka vár ránk.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

Forrásgpfans.com