back to top
KezdőlapFormula 1A Mercedes hátsó szárnya is ugyanúgy hajlik, mint a Red Bullé

A Mercedes hátsó szárnya is ugyanúgy hajlik, mint a Red Bullé

-

A most hétvégén esedékes Azeri Nagydíjnak nem csak a bajnokság első helyéért folytatott csatát lesz majd érdemes figyelemmel követni. Az FIA ugyanis a bakui hétvége során folyamatosan ellenőrizni fogja a hátsó szárnyak hajlékonyságát, köztük a Red Bullokét is, akiket a Mercedes vádolt meg. A bajnoki címvédő istálló azért tette ezt meg, mert ez majd hatalmas előnyére lehetne a Bikáknak a 6 kilométer hosszú utcai pályán.

A Sky Sports F1 szakértője Anthony Davidson azonban másként látja a történetet.

„Rendkívül nehéz ezt észrevenni,” – mondta a Super Aguri Honda egykori F1-es pilótája. „Az FIA a hátsó szárnyra szerelt kamerák felvételei alapján ellenőrzi a szárnyak hajlékonyságát. Mindezek mellett jelöléseket is tettek a szárnyakra, hogy a flexibilitás mértékét is pontosan legyenek képesek ellenőrizni.

„Amint a Red Bull sebessége menő az egyenesben, a szárny valamilyen szinten elkezd rezonálni és eltér valamilyen szinten az eredeti helyzetéhez képest, amit a sárga vonal jelöl az ábrán. A féktávon pedig visszatér az eredeti helyére az elem.

„A dolog pikantériája pedig az, hogy a Mercedesnek is hasonlóan viselkedik a hátsó szárnya a célegyenesben. Ugyanúgy, csak a féktávnál tér vissza az eredeti helyzetébe, mint a Red Bullnál. A Ferrarinál is láthattunk hasonlót, csak nekik az első szárnyuk volt ilyen.

„Az FIA-nak nagyon nehéz dolga lesz, ha ezt végleg meg akarja állítani. Inkább az a legjobb kérdés a hajlékonyság, hogy mi az a mérték, ameddig a csapatok elmehetnek az aerodinamikai elemeikkel,” – zárta Davidson.

A Mercedes és a Red Bull hátsó szárnyának hajlékonyságát pedig az alábbi ábrán levő két kép alapján lehet összehasonlítani. Ezt a két képet használta Davidson is az elemzéséhez az első gyakorlást követően, amiről részletesebben itt olvashattok.

Forrás: Sky Sports F1

 

Forrásgpblog.com