back to top
KezdőlapFastest SlapBaleset a Ferrari bemutatóján: Amputálni kellett a szerelő lábát

Baleset a Ferrari bemutatóján: Amputálni kellett a szerelő lábát

-

A szombati modenai Motor Valley Fest keretében tartott bemutatót a Scuderia Ferrari. A város utcáin a veterán, 51 éves autóversenyző Olivier Beretta terelgette az olaszok 2017-es F1-es autóját.

Ahogy az az ilyen bemutatóknál lenni szokott a csapat állandó szerelői kísérik el és készítik fel az eseményre. Így volt ez most is, csak Berette rosszul mérte fel a pályán kialakított visszafordító kanyart és egyenesen a pálya szélén tartózkodó szerelőjét ütötte el.

A 45 éves szerelő jobb lába sérült meg súlyosan, a bemutatózást fel is függesztették. A mentők ezt követően a Modena melletti Baggiovara kórházba szállították. A csapat azonban közleményben tudatta, hogy a szerelő jobb lába olyan sérüléseket szenvedett, hogy amputálni kellett. A Ferrari a közleményében kiemeli, hogy a szerelő és a családja számára minden létező támogatást meg fognak adni ebben a nehéz időszakban, valamint a jövőben is. Azonban a család kérésére további részleteket nem fognak közölni.