back to top
KezdőlapFastest SlapAndretti is Forma-1-es csapatot szeretne?

Andretti is Forma-1-es csapatot szeretne?

-

Az IndyCarban, a Formula E-ben és az Extreme E-ben is van már csapata, most azonban Michael Andretti a királykategória iránt érdeklődik.

Az Alpine nagyon készül az új csapatok érkezésére, már előzetes tárgyalásokat folytattak a potenciális érkezőkkel. Ami vérfrissítést illeti, lehet hogy egy régi-új térne vissza a száguldó cirkuszba.

Egy – már meglévő – csapatot venne át az értesülések szerint, és ezügyben találkozott több képviselővel is, többek között Gene Haasszal.

Mivel a tárgyalások nem jutottak messzire, az amerikai két másik istállót környékezett meg, akiket nem gyárak, hanem befektetői cégek birtokolnak.

Az első az Alfa Romeo Sauber, akiket a Longbow Finance vett meg 2016-ban, a másik a pedig a Dorilton Capital által birtokolt Williams.

Előbbinek családi kötődése is van, Mario Andretti ugyanis vezetett az olasz márka F1-es csapatánál 1981-ben.

„Jó lenne, de még sok mindennek kell történnie, ha tényleg eljutunk majd odáig.” – nyilatkozta erről Michael Andretti. – „Ha a megfelelő lehetőség adódik, meg fogjuk ragadni. De még nem tartunk ott.”

Az amerikainak még van egy további F1-es kapcsolata: a McLaren elnöke, Zak Brown. Utóbbi szintén rendelkezik egy csapattal (United Autosports), és Ausztráliában például egymással társulva állnak rajthoz Andrettiékkel.

Forrásracer.com