back to top
KezdőlapFastest SlapÉnekessé avanzsált az egykori Formula E pilóta

Énekessé avanzsált az egykori Formula E pilóta

-

Egy teljesen új szakmában kezdte el bontogatni a szárnyait Daniel Abt. Az Audi ABT Sport Schaeffler egykori pilótájának – akit a szimulátorbotránya miatt azonnal hatállyal elveszítette az ülését a német márkánál – nemrégiben jelent meg első dala, aminek a nevét a varázslatos görög sziget, Mykonos ihletett.

A 29 éves német pilóta még 2008-ban teljesítette első szezonját egy együléses versenyautós szériában, amit a második próbálkozásra tudott megnyerni, Ezt követően folyamatosan lépdelt fel a ranglétrán és 2012-ben eljutott a GP3-ig, ahol már újonc évében majdnem bajnok lett, de végül be kellett érnie a második hellyel Mitch Evans mögött.

A GP2-ben már nem voltak ennyire jók az eredményei, a két szezonja alatt mindössze három 5. helyet tudott felmutatni a két ott töltött éve alatt. Ezt követően szerződött a Formula E-be, ahol egészen a hatodik szezonig erősítette az Audi csapatát. Mivel a botrány a szezon közben történt, ezért Abtnak nehéz dolga volt csapatot találni, de a NIO-val még így is versenyezhetett még pár versenyen.

Az idei szezonban azonban már egyik szériában sem versenyzett és úgy tűnik, hogy a német pilóta élete 180 fokos fordulatot vett az énekes karrierjének elindulásával. Mindezek mellett van egy YouTube csatornája is, ahol több, mint 500.000 ember követi őt.