back to top
KezdőlapFormula 1Privát teszten vett részt a Ferrari Imolában

Privát teszten vett részt a Ferrari Imolában

-

Egy újabb tripla fordulót követően a Forma-1- csapatai egy hét pihenést követően utazhatnak majd Szocsiba, ahol a 2021-es Forma-1-es szezon 15. versenyét rendezik majd meg. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy nem minden csapat pihenéssel tölti ezt az egy hetet.

Ezen csapatok táborát erősíti a Ferrari, akik a tegnapi nap folyamán az imolai versenypályán rótták a köröket a 2018-as konstrukciójukkal, az SF71-H-val. A hírről a gpblog.com. számolt be. Az olasz istálló mindkét versenyzője, Carlos Sainz és Charles Leclerc is jelen volt a teszt során és mindketten vezették az egyik, hanem a legjobb Ferrarit, amivel az olaszok versenyezhettek a turbóhibrid éra során. Az FIA szabályai szerint két évnél régebbi konstrukcióval lehet csakis kizárólag tesztelni, így a Ferrari szabályosan járt el ebben a helyzetben.

Újításokat próbálgattak a Vörösök?

Az olasz istálló a 2020-as szezonban egy titkos egyességet kötött az FIA-val, melynek következtében jelentősen lecsökkent az erőforrásuk teljesítménye. A Ferrari a közvetlen riválisai, a Red Bull és a Mercedes folyamatos panaszkodása miatt járt pórul és a maranellóiak a módosításokat követően már nem is képesek felvenni a tempót az előbb említett két csapattal.

A Soymotor.com értesülései szerint a Ferrari különböző aerodinamikai teszteket végzett az első szárnyán. Habár az is könnyen elképzelhető, hogy a frissített erőforrásukat próbálgatták Mattia Binottóék, ugyanis a svájci-olasz szakember kijelentette, hogy a szezon második felében egy nagy dobásra készülnek a hajtóművüket illetően.

Forrásgpblog.com