back to top
KezdőlapFastest SlapO’Ward: aki azt állítja, nem akar az F1-ben vezetni, az hazudik

O’Ward: aki azt állítja, nem akar az F1-ben vezetni, az hazudik

-

A McLaren IndyCar pilótája, Pato O’Ward már készül a futamgyőzelmével kiérdemelt F1-es tesztre, és kiemelte, az IndyCar utáni célja a királykategória.

Zak Brown fogadást kötött mexikói pilótájával, amennyiben győzni tud idén, részt vehet egy F1-es teszten. A feltétel teljesült Texasban, így elindultak az előkészületek, hogy O’Ward az év végi abu dhabi teszten részt vehessen.

„Amint véget ért a szezonom, akkor kezdtem el beengedni az F1-et a gondolataimba.” – mondta az idei bajnokság harmadik helyezettje. – „Sok ez így, egyszerre. Mindenkinek mondtam, teljesen arra koncentrálok, hogy bajnok legyek az IndyCarban és megnyerjem az Indy 500-at.”

„El akarom ezt érni, már régóta célom. De bárki, aki azt mondja, anélkül nőttek fel, hogy az F1-ben akartak lenni, az hazudik. A Forma-1 az Forma-1, és ez fűtötte a szenvedélyemet a motorsport iránt.”

„Az első verseny, amire kimentem, F1-es volt. Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna, az autók üvöltöttek. 3-4 mérföldre voltunk a pályától, amikor már hallottam, hogy „neeeeeowwww – bam bam!”. Azt kérdeztem magamtól: mi az ördög ez?”

„Nem tudtam, mit kezdjek a helyzettel, még most is libabőrös leszek tőle. Ma, amikor az autóba ültem, olyan voltam, mint gyerek a cukorkaboltban, mert ez nézve nőttem fel.”

Azóta O’Ward versenyzett már Európában is, 2019-ben egy hétvégére beugrott az F2-es mezőnybe is.

Nem ő az egyetlen Amerikában tevékenykedő pilóta, akit egy F1-es üléssel kötöttek össze idén. Pletykák szerint ugyanis az Andretti pártfogoltja, Colton Herta akár az Alfa Romeo versenyzője lehet jövőre.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pato O’Ward (@patriciooward) által megosztott bejegyzés

Forrásracer.com