back to top
KezdőlapFormula 1Massa nem lepődött meg a Ferrari szenvedésén

Massa nem lepődött meg a Ferrari szenvedésén

-

Felipe Massát egyáltalán nem lepte meg az, hogy a Ferrari még mindig nem képes felvenni a versenyt az élcsapatokkal a Forma-1-ben.

A brazil pilóta 2006-tól egészen 2013-ig versenyzett a maranellói istálló színeiben és 2008-ban nagyon közel került ahhoz, hogy megnyerje az egyéni világbajnokságot. Azonban a végelszámolásnál egyetlen pont hiányzott neki a végső győztes Lewis Hamitonnal szemben.

Massa nemrégiben a spanyol AS-nek adott interjújában árulta el azt, hogy a Ferrari csupán a harmadik helyért képes harcolni a McLarennel, a Red Bull és a Mercedes csatájába pedig csak nagyon ritkán képesek beleszólni.

„A Ferrari a Schumacher korszakban volt a legsikeresebb, illetve a 2007-es és a 2008-as szezonban sem voltak rosszak” – véli a brazil versenyző, aki a 2017-es szezon végén vonult vissza az F1-ből.

„2009-től fogva azonban már elveszítették a vezetői státuszukat és azóta nem igazán megy nekik a szekér. Ugyan voltak változások a csapaton belül az évek folyamán, azonban fontos a csapaton belüli összhang és nyugodtság, ez pedig nehéz a Ferrari számára.”

„Remélem, hogy a 2022-es szabályváltozások után a Ferrari újra képes lesz futamokat nyerni. Nagyon szurkolok nekik, azonban ez nem olyan egyszerű. Rendkívül kemény munkára van ehhez szükség, ráadásul mindezek mellett végig összeszedettnek kell lenned ezekben a helyzetekben.”

Massa hozzátette, hogy a Vörösöknek nem a pilótáik okozzák a problémáit.

„Sainz egy nagyon erős pilóta és rendkívül gyorsan be tudott illeszkedni a csapatba” – folytatta a brazil ex-F1-es pilóta. „Ők ketten egy rendkívül erős páros alkotnak Leclerc-rel.”

15 év aktív versenyzés és több, mint 300 Forma-1-es futam után Massa „rendkívül élvezi a csendesebb, családos életet”, azonba, ha van ideje, akkor „szoros figyelemmel követi a száguldó cirkusz eseményeit”.