back to top
KezdőlapFastest SlapEladó Michael Schumacher egykori utcai Mercedese

Eladó Michael Schumacher egykori utcai Mercedese

-

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher a Ferrarinál elért sikerek után – pár év kihagyást követően – visszatért egykori, még a Forma-1 előtti márkájához, a Mercedeshez. Az első hónapokban az utakat egy 2010-es gyártású Mercedes C63 AMG Estate-tel rótta, amely most eladásra fog kerülni.

A Bonhams aukciós ház február 3.-án aukció keretében fogja elárverezni az autót, a becsléseik szerint 110 ezer dollárért, körülbelül 35 millió Ft-ért kelhet el, ami közel duplája annak, mint amennyiért ez az autó el szokott kelni, de szerintük Schumacher neve ennyit dob a C63 AMG Estate értékén.

Ez az autó nem sokáig, csupán július végéig volt Schumacher birtokában, majd 2011 és 2015 között egy svájci állampolgár tulajdonában volt, ő tette bele a futott kilométerek jelentős részét, ezt követően egy német Mercedes-mérnök kezébe került, aki alig használta, a jelenlegi tulajdonosánál 2018 óta van, aki csak a nyári hónapokban használta és márkaszervízben szervízelte. A km óra állása 152 ezer alatt van.