back to top
KezdőlapTouring CarTCRTambay lett a Hungaroring elektromos királya

Tambay lett a Hungaroring elektromos királya

-

Az ETCR magyar hétvégéjén végül megfordult az első idei eredmény, a Hungaroring legnagyobb pontgyűjtője Adrien Tambay lett, csapatfőnöke Mattias Ekström előtt.
Időmérő

Az első csoportban Ekström futotta a legjobb időt Azcona előtt. Mivel Catsburg Le Mans-ban versenyzett, Kevin Ceccon volt ismét a Hyundai negyedik pilótája, ő jutott még be az első negyeddöntőbe.

A mezőny másik felében a paui második helyezett, Adrien Tambay bizonyult legyőzhetetlennek, mögötte Bruno Spengler egyedüli Alfa Romeoként jutott tovább. Tom Blomqvist pedig biztosította, hogy Cupra rendelkezzen a legtöbb autóval az első negyedöntőkben.

Negyeddöntők

A következő körben Ekström – bár a rajtnál pozíciót vesztett Azconával szemben – az utolsó szektorban egy látványos manőverrel visszaszerezte az első helyet a spanyollal szemben.

A vigaszágról a két Alfa összedolgozásának is köszönhetően Martin szerezte meg a harmadik elődöntős helyet. Mögötte Jordi Gené és Giovanni Venturini igazán élvezetes csatát folytattak a második helyért.

Tambay rosszul kapta el a rajtot saját futamában, az előtte – Spengler és Blomqvist között folyó – csata azonban lehetőséget adott neki, hogy felzárkózzon. Mindketten azon voltak, hogy megszerezzék az első helyet, és az utolsó körben összeütköztek. Blomqvist nem ért körbe, így Tambay jutott a jobbik elődöntőbe.

Michelisz futamában szinte alig volt különbség a három autó között az első kanyarban, de végül leszorult a pályáról, így Jean-Karl Vernay és Luca Filippi mögé volt kénytelen besorolni.

Az olaszt meg is előzte az első kör végén, de sok energiát használt a manőver, és az azt követő védekezés során. Ez később a második helyébe került, azonban nem befolyásolta a továbbjutást.

Elődöntők

Ekström elveszítette veretlenségét Azconával szemben, miután a spanyol megelőzte az első kanyarban. A páros egész végig küzdött, mígnem az utolsó körben Martin – addig energiát spórolva – el nem tudott menni Ekström mellett.

A második elődöntőt egy radikális stratégiával Venturini nyerte. Az olasz az egész többletenergiát a rajtnál használta el, amivel az első helyre került. Mögötte Gené és Ceccon csatájából az előbbi került ki győztesen.

Tambay egy technikai probléma ezúttal rosszabb rajtot produkált, mint előzőleg. A francia azonban még így is második lett, miután Vernay egy ütközés következtében megállt a pályán.

A második elődöntőben Blomqvist húzott el a többiektől, míg Michelisz és Filippi nagy csatát folytattak a második helyért. Végül az olasz ért be hamarabb, így a hazai versenyző hatodik helyről indulhatott döntőjében.

Döntők

Az első csoportban a két Alfa állt a mezőny élére, később azonban Ekström beférkőzött közéjük, miután megelőzte Venturinit. Martin azonban maradt az élen. Mögöttük Gené Azcona miatt kapott defekt miatt szállt ki a csatából, így utolsó lett.

A másik ágon Tambay a második kanyarra előzte meg a pole-ból induló Spenglert, akit a hátulról érkező Blomqvist is megelőzött. Mögötte Michelisz lett a negyedik, ezzel beállította a hétvége legjobb hyundaios eredményét.

A hétvége végeredménye:

# Pilóta Márka Pont
27 🇫🇷 Adrien Tambay Cupra 90
1 🇸🇪 Mattias Ekström Cupra 80
36 🇧🇪 Maxime Martin Alfa Romeo 78
7 🇨🇦 Bruno Spengler Alfa Romeo 77
96 🇪🇸 Mikel Azcona Hyundai 67
10 🇬🇧 Tom Blomqvist Cupra 59
21 🇮🇹 Giovanni Venturini Alfa Romeo 56
69 🇫🇷 Jean-Karl Vernay Hyundai 41
31 🇮🇹 Kevin Ceccon Hyundai 39
25 🇮🇹 Luca Filippi Alfa Romeo 35
5 🇭🇺 Michelisz Norbert Hyundai 33
28 🇪🇸 Jordi Gené Cupra 25

 

Az ETCR pontversenyének állása:

# Pilóta Márka Pont
27 🇫🇷 Adrien Tambay Cupra 182
1 🇸🇪 Mattias Ekström Cupra 180
96 🇪🇸 Mikel Azcona Hyundai 139
10 🇬🇧 Tom Blomqvist Cupra 138
7 🇨🇦 Bruno Spengler Alfa Romeo 138
36 🇧🇪 Maxime Martin Alfa Romeo 134
69 🇫🇷 Jean-Karl Vernay Hyundai 86
21 🇮🇹 Giovanni Venturini Alfa Romeo 85
5 🇭🇺 Michelisz Norbert Hyundai 76
31 🇮🇹 Kevin Ceccon Hyundai 72
28 🇪🇸 Jordi Gené Cupra 60
25 🇮🇹 Luca Filippi Alfa Romeo 50

 

ForrásFIA ETCR