back to top
KezdőlapFormula 1Történtek változások a pontversenyben az Osztrák Nagydíj után

Történtek változások a pontversenyben az Osztrák Nagydíj után

-

Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén sprintversenyt is rendeztek, így a szokásosnál több pont gyűjtésére volt lehetőségük az F1-es versenyzőknek.

Max Verstappen a szombati sprintet megnyerte, vasárnap azonban második lett Charles Leclerc mögött, Sergio Pérez pedig kiesett a vasárnapi nagydíjon. Ennek eredményeként Leclerc visszaszerezte a második helyet a tabellán. Jelenleg 38 pont a lemaradása Verstappentől.

Ocon egy helyet javított a pontversenyben, ahogy Magnussen is, míg Ricciardo két pozíciót lépett előre.

A silverstone előtt még nulla pontos Schumacher pedig Ausztriában duplaannyi pontot szerzett, mint egy héttel korábban. Jelenleg így a 15. a bajnokságban, közvetlenül mentora, Sebastian Vettel mögött.

Nulla pont továbbra is csak Latifi neve mellett szerepel, valamint Hülkenbergé mellett, de ő csak helyettesíteni ugrott be két verseny erejéig a szezon elején.

A Ferrari egy kicsit közeledett a Red Bullhoz, míg a Mercedes „légüres térben” van, kényelmesen a harmadik helyen.

A negyedik helyen azonban holtverseny van épp a McLaren és az Alpine között.

A pontverseny állása az Osztrák Nagydíj után (egyéni):
1 Max Verstappen RED BULL RACING 208
2 Charles Leclerc FERRARI 170
3 Sergio Perez RED BULL RACING 151
4 Carlos Sainz FERRARI 133
5 George Russell MERCEDES 128
6 Lewis Hamilton MERCEDES 109
7 Lando Norris MCLAREN 64
8 Esteban Ocon ALPINE 52
9 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 46
10 Fernando Alonso ALPINE 29
11 Kevin Magnussen HAAS 22
12 Daniel Ricciardo MCLAREN 17
13 Pierre Gasly ALPHATAURI 16
14 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 15
15 Mick Schumacher HAAS 12
16 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 11
17 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 5
18 Alexander Albon WILLIAMS 3
19 Lance Stroll ASTON MARTIN 3
20 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
21 Nico Hulkenberg ASTON MARTIN 0

 

A pontverseny állása az Osztrák Nagydíj után (csapatok):

1 RED BULL RACING RBPT 359
2 FERRARI 303
3 MERCEDES 237
4 MCLAREN MERCEDES 81
5 ALPINE RENAULT 81
6 ALFA ROMEO FERRARI 51
7 HAAS FERRARI 34
8 ALPHATAURI RBPT 27
9 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 18
10 WILLIAMS MERCEDES 3