back to top
KezdőlapFormula 1Pérez bosszús, amiért az FIA őt büntette a saját hibájuk miatt

Pérez bosszús, amiért az FIA őt büntette a saját hibájuk miatt

-

Sergio Pérez zűrös hétvégén van túl Ausztriában, a Red Bull hazai versenyén, ugyanis a vasárnapi versenyen kiesett, miután a George Russell-lel való ütközése megpecsételte a napját.

Ugyanakkor már a pénteki időmérőn is gondjai akadtak, mert gyakorlatilag azután esett ki a Q2-ben, miután a Q3 véget ért. Történt ugyanis, hogy kieső helyen állva, a Q3-ba bejutó köridejében elhagyta a pályát, amiért alap esetben azonnali körelvétel járna, csakhogy ezt nem vették észre a versenybírák, így lényegében hagyták továbbjutni a Q3-ba. Utólag az a döntés született vele kapcsolatban, hogy az összes Q3-as idejét törölték, sőt még a Q2-es utolsó körét is. Így a 13-ik helyről kellett rajtolnia, de a sprinten még szépen felzárkózott, egész pontosan ötödiknek.

A Q3-ban így fölöslegesen gumikat pazarló Pérez egyetértett azzal, hogy elhagyta a pályát, de hangsúlyozta, az FIA-nak jobb munkát kell végeznie a szabályok betartatásában.

„Azt hiszem, valamit biztosan rosszul csináltam, de azt is gondolom, hogy rendesen megfizettem az árát annak, hogy az FIA nem tudta jobban ellenőrizni a dolgot” – nyilatkozta a mexikói futamgyőztes.  „Keményebb büntetést kaptam, mint kellett volna, mert az összes gumimat elpazaroltam a Q3-ban, mindent kockáztatva. De mindegy is, ez már a múlté. Egy kis következetlenséget látunk egész végig, de remélhetőleg tudjuk tartani a ritmust, és együtt tudunk dolgozni az FIA-val.”

Pérez egyébiránt Gaslyt ütötte ki a jogtalan továbbjutásával, aki ha minden rendben halad, talán nem ütközött volna Lewis Hamiltonnal.