back to top
KezdőlapEnduranceÍgy nézhet ki az első mezőny az új Hypercar gyártókkal

Így nézhet ki az első mezőny az új Hypercar gyártókkal

-

2023-ban robbant nagyot a WEC legmagasabb kategóriája, ugyanis nem kevesebb, mint három Hypercar gyártó biztosan érkezik az új LMDh autókkal.

A jelenlegi állás

Két Toyota, itt kezdődik a sor, ehhez kétség sem férhet. Aztán két Peugeot, hiszen Monzában már bemutatkoztak.

Az Alpine továbbra is szabadkártyát kapott, hogy a LMP1-es autóval induljanak még a 2023-es szezonban. Utána viszont a saját – közben elkészülő – LMDh autójukat használják majd.

A Glickenhaus pénzügyi gondokkal küzdve egy autót legalább néhány versenyen biztosan indítana, kérdés addig találnak-e befektetőt. De mivel két autójuk van raktáron – amennyiben a Cadillac új LMDh programja nem veszi el tőlük két pilótájuk szolgálatait is – azt is beizzíthatják a Le Mans-i 24 órás erejéig.

Az újak

Rajtuk kívül a nemrég pályára guruló Ferrari képviseli majd az LMH szabályrendszert, a teljes mértékben a gyártók által épített autók kategóriáját. Két autót indítanak majd, amibe az GT-program pilótáit ültetik majd.

Ami a jövőre bemutatkozó LMDh-kat illeti (közös hibrid rendszerrel és egységesebb karosszériával), az amerikai márkák közül kettő jelezte részvételét. A Cadillac (a Chip Ganassi Racinggel) és a Porsche (két gyári és legalább egy privát autó formájában) érkezik majd a mezőnybe.

Akár 10 autós mezőny is lehet az IMSA első LMDh évében

Rajtuk kívül a ByKolles csapat már régóta készen áll az autójával, azonban különböző okok miatt eddig már két szezonról maradtak le. Bár a csapat már kész tényként kezeli, hogy megszerezték a Vanwall név használatát, az ügy jogi útra terelődött, és korántsem biztos, hogy 2023-ban ott lesznek majd a rajtrácson.

Ha ez nem lenne elég, megjelentek a pletykák, hogy egy újabb alig ismert márka, az Isotta Fraschini is jövőre tervezi a mezőnyben indítani a Hypercar-ját.

2024-es lehetséges bővülés

A fent említett Alpine LMDh elkészülése mellett a Lamborghini ígérte magát egy évvel később a vetélytársakhoz képest, ők rögtön érdeklődésüket fejezték ki az Atlanti-óceán mindkét oldala iránt.

Mind a Peugeot, mind a BMW 2024-ben kezdenék el kiszolgálni leendő ügyfélcsapataikat az Endurance Világbajnokságon, így ezen a fronton is várható bővülés.

A DailySportsCar szerint a bajor márka a gyári programját kiterjesztené majd Európára is, A folyamat ott akadt el, hogy a sok ajánlat közül nem tudtak dönteni, ezért nem volt még bejelentés.

A várható 2023-es mezőny

Tíz autó tehát már biztosan lesz, de nem kizárt a másfélszer ennyi sem. Csakúgy, mint az IMSA új GTP kategóriájának esetében sem, ahol LMDh autók indulhatnak.

Gyártó Csapat Típus
🇯🇵 Toyota
Toyota Gazoo Racing
LMH
Toyota Gazoo Racing
🇫🇷 Peugeot
Total Peugeot
LMH
Total Peugeot
🇮🇹 Ferrari
🇮🇹 AF Corse
LMH
🇮🇹 AF Corse
🇩🇪 Porsche
🇺🇸 Team Penske
LMDh
🇺🇸 Team Penske
🇬🇧 JOTA
🇺🇸 Cadillac 🇺🇸 Chip Ganassi Racing LMDh
Még nem biztos autók
🇩🇪 Porsche ? LMDh
🇺🇸 Glickenhaus
Scuderia Cameron Glickenhaus
LMH
Scuderia Cameron Glickenhaus
🇬🇧 Vanwall 🇩🇪 ByKolles LMH
🇮🇹 Isotta Fraschini ? ?