back to top
KezdőlapFormula EVandoorne stílusosan lett a Formula E bajnoka

Vandoorne stílusosan lett a Formula E bajnoka

-

Mitch Evans nem tudta átmenteni szombati formáját az utolsó versenyre, így Mortara nyert a bajnokká váló Vandoorne előtt.

A Jaguar új-zélandi pilótájának már az időmérő során elveszett az esélye a címre, amikor a 13. helyet szerezte meg.

Da Costa a Gen2-éra első pole-ja után az utolsót is megszerezte Mortara, Dennis és Vandoorne előtt.

A versenyen a svájci-olasz egy merész manőverrel azonban el tudott menni mellette, Dennis pedig lesipuskás módon követte őt. Ők ketten el is húztak a mezőnytől, míg a portugál Vandoorne karmaiba esett vissza.

A hátsóbb régiókban Günther támadásai voltak meghatározók, a sok kakaskodás közben egy kisebb dugót is előidézett, aminek következtében az első hat el tudott lépni a többiektől. Csodás módon velük volt Dan Ticktum is, de végül hozzáért a falhoz, és a ritka pontszerzés helyett kiesést könyvelhetett el a NIO-nak.

Evans így nem tudott előrejönni, az üldözőboly elején Vergne tartotta őt vissza.

A verseny közepén Günther egy hosszú biztonsági autós fázist is előidézett akcióival, ami újra összegyűjtötte a mezőnyt.

Az újraindítás után da Costa és Dennis csatáztak a második helyért, amivel következtében előbbi kipördült a pályáról a mezőny végére. Dennis 5 másodperces büntetése pedig azt jelentette, Vandoorne került a második helyre.

A csapatbajnoki pontverseny végül emiatt is nem lett izgalmas, hiszen a Venturi tudta volna csak megelőzni a Mercedest. De Vries korai kiesése és Mortara vezető helye miatt jó esélyük volt arra, hogy közelebb kerüljenek hozzájuk, de di Grassi nem végzett a pontzónában, így történt helycsere.

Giovinazzi nem váletlenül nem szerepel az alábbi listán, a szombati versenyne szenvedett kézsérülése miatt a Nissan tartalékpilótája – és feltehetően egyik jövő évi versenyzője, Sacha Fenestraz – ugrott be helyette.

A verseny végeredménye:

# Pilóta Csapat Idő
1. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi
2. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes +3,756
3. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti +6,649
4. 🇳🇱 Robin Frijns Envision +7,021
5. 🇺🇸 Oliver Askew Andretti +7,850
6. 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah +9,471
7. 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar +10,243
8. 🇳🇿 Nick Cassidy Envision +14,208
9. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan +16,629
10. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah +22,226
11. 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi +24,546
12. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra +26,513
13. 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon +27,813
14. 🇫🇷 Norman Nato Jaguar +31,526
15. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 +31,565
16. 🇫🇷 Sacha Fenestraz Dragon +36,270

Az egyéni pontverseny végeredménye:

# Pilóta Csapat Pont
1. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes 213 0
2. 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar 180 -33
3. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi 169 -44
4. 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah 144 -69
5. 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi 126 -87
6. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti 126 -87
7. 🇳🇱 Robin Frijns Envision 126 -87
8. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah 122 -91
9. 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes 106 -107
10. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche 71 -142
11. 🇳🇿 Nick Cassidy Envision 67 -146
12. 🇩🇪 André Lotterer Porsche 63 -150
13. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar 51 -162
14. 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra 32 -181
15. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan 30 -183
16. 🇺🇸 Oliver Askew Andretti 24 -189
17. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra 14 -199
18. 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan 7 -206
19. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 6 -207
20. 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon 2 -211
21. 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 1 -212
22. 🇫🇷 Norman Nato Jaguar 0 -213
23. 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon 0 -213
24. 🇫🇷 Sacha Fenestraz Dragon 0 -213

A csapatbajnokság végleges állása:

# Csapat Erőforrás Pont
1. 🇩🇪 Mercedes Mercedes 319 0
2. 🇲🇨 Venturi Mercedes 295 -24
3. 🇨🇳 Techeetah DS 264 -55
4. 🇬🇧 Jaguar Jaguar 231 -88
5. 🇬🇧 Envision (Audi) 193 -126
6. 🇺🇸 Andretti (BMW) 150 -169
7. 🇩🇪 Porsche Porsche 134 -185
8. 🇮🇳 Mahindra Mahindra 44 -275
9. 🇫🇷 Nissan Nissan 37 -282
10. 🇨🇳 NIO 333 NIO 7 -312
11. 🇺🇸 Dragon Penske 2 -317
ForrásThe Race