back to top
KezdőlapSIM LIGAAmerika egyik legkülönlegesebb pályájára látogat a SIM Liga

Amerika egyik legkülönlegesebb pályájára látogat a SIM Liga

-

VIRginiában folytatódik a SIM Liga iRacing Summer Cup, melynek utolsó előtti, 5. fordulóját rendezik meg kedden, 19:00-kor.

De előtte tekintsük vissza arra, hogy mi is történt a előző, Montreáli versenyen.

Montreal

A SIM Liga Summer Cup óriási VIP keddet tartott múlt héten, hiszen Kiss Norbi és Rácz Gergő is részt vett a nagy kihívást jelentő SIM Liga fordulóban.

A Révész Racing versenyzője nem is teketóriázott, hiszen megszerezte a pole pozíciót Simon Tamás, Leitner Norbert és a bajnokság éllovasa – és nem mellesleg Kiss Norbi egyik legnagyobb szimulátoros riválisa -, Tóth Dávid előtt. Az utolsó kvalifikációs pontot 5. helyével Roós vitte el.

Montreal nagy dilemma elé állította a versenyzőket, hiszen papíron megérte kiállni a boxba, mégis a Race Clutch versenyzői úgy döntöttek, hogy spórolnak. És milyen jó döntésnek bizonyult ez a spórolás!

Simon ugyanis meggyőző fölénnyel vezette a versenyt a kiállások után az utolsó körig, miközben mögötte Kiss elrontott kiállásának köszönhetően Tóth közeledett, az utolsó sikánban azonban dráma történt.

Simon óvatosságában egy picit túlnyeste a pálya utolsó kanyarját, és slow down büntetést kapott, amit még a célvonal előtt le kellett töltenie. Ezt meg is tette, de Tóth emiatt utolérte, és megelőzte őt.

Tóth Dávid az utolsó métereken előzte meg Simon Tamást a SIM Liga 4. fordulóján
Tóth Dávid az utolsó métereken előzte meg Simon Tamást a SIM Liga iRacing Summer Cup 4. fordulóján Fotó: Bodnár Boglárka

Harmadik helyre Kiss futott be, negyedik Leitner lett, az ötödik pedig a másik spórolós, Zuba lett.

A második futamot a Kovács Gábor kezdhette az élről, mellőle pedig csapattársa, Roós András indulhatott.

Kiss főszereplő lett idei első SIM Liga versenyén

A második futamon megint beütött a krach. Ezúttal Zuba volt az, aki meglökte Nagy Ádámot, aki keresztbe állt, és emiatt Szilvási, és Leitner is hátraesett.

Elől Roós nagyszerűen kapta el a rajtot, és át is vette a vezetést.

Ezt a vezetést egészen a 19 körös verseny 13. helyéig tartotta, amikor a gyorsan zárkózó Kiss egy bátor előzést bemutatva megelőzte őt, majd Tóth későn reagálta le a szituációt és meglökte a visszavágni készülő Roóst.

Tóth sportszerűen megvárta riválisát, Kiss pedig köszönte szépen a lehetőséget, és simán megnyerte a második versenyt. Az utolsó körökben a bajnoki éllovas elment Roós mellett, és megszerezte a második helyet.

Tóth Dávid, Roós András és Kiss Norbi
A Montreáli verseny legdrámaibb pillanata Fotó: Bodnár Boglárka

A negyedik helyre Simon ért be, akit a szenzációsan felzárkozó Leitner Norbert követett, aki így megnyerte az MVP címet, és az ezzel járó Samsung Odyssey által felajánlott Samsung 980 500GB M.2 SSD-t.

Következik VIRginia

Az utóbbi napokban VIRginia leginkább amiatt van a hírekben, mert itt tesztelte Kimi Räikkönen a NASCAR autóját, azonban a SIM Liga mezőnye egy izgalmas versennyel is szeretné felhívni a figyelmet erre a nagyszerű pályára.

A mezőny a Grand East verzión fog menni, ami egy technikás, dimbes-dombos, lassú, és gyors kanyarokkal teli szakaszra viszi el a versenyzőket.

A Grand East vonalvezetést a Virginia International Raceway leghosszabb konfigurációja, a maga 6,75 km hosszúságával.

A forduló központjában ezúttal is Tóth Dávid fog állni. A bajnoki pontverseny éllovasa ugyanis Roós András kilökése miatt a boxból kénytelen majd indulni, azonban lesz társasága is, hiszen Zuba Péter is onnan indul majd rajtbaleset okozása miatt.

A bajnokság állása

SIM Liga tabella az 5. forduló után

Az 5. forduló közvetítése 19:00-kor kezdődik a Racingline.hu YouTube csatornáján, illetve Facebook oldalán, valamint a SIM Liga twitch csatornáján.

Az előző forduló összefoglalója