back to top
KezdőlapFormula 1Új padlólemezzel készül Szingapúrra az Alpine

Új padlólemezzel készül Szingapúrra az Alpine

-

Az Alpine biztos benne, hogy Szingapúrban vissza tudnak vágni, miután Monzában először fordult elő velük Imola óta, hogy nem tudtak pontot szerezni. Alonso kiesett, Ocon pedig 11. lett a sebesség templomában, pedig sokkal többet vártak volna ettől a hétvégétől.

Pénteken még úgy tűnt, minden rendben van, de már az időmérő sem sikerült a várakozásoknak megfelelően.

„Nem számítottunk arra, hogy küzdeni fogunk. Azt hittem, rendben leszünk. Pénteken teljesen jól mentünk” – értékelte a hétvégét Alan Permane, az Alpine technikai igazgatója. „És ez a trükkös dolog, ezt nem értjük. A hosszú etapon DRS nélkül, teljes légellenállással, jól néztünk ki, gyorsabbak voltunk, mint a McLaren, és gyorsabbak, mint azok, akikkel versenyzünk. Természetesen nem voltunk olyan gyorsak, mint az első három autó, de semmi drámai. Egyértelműen egy kicsit nagy volt a légellenállás, de úgy gondoltuk, hogy ez a leggyorsabb út, és így versenyeztünk.”

Permane-t ezek alapján megkérdezték, hogy ez most csak egy egyszeri kivétel volt-e, melyre egyértelmű igennel felelt, majd rátért a távol-keleti dupla hétvégére, vagyis Szingapúrra és Japánra.

„Szingapúrra egy új padlólemezt hozunk, ami egy hatalmas leszorítóerő pluszt jelent majd, és ezzel visszatérünk. Nagyon várjuk már, különösen Szuzukát. Jó móka lesz” – tette hozzá.

Szingapúr viszont nem lesz egy könnyű verseny, sőt egyértelműen a szezon legmegterhelőbbje lesz, ezt Permane is kiemelte: „Biztos vagyok benne, hogy fizikailag nagyon nehéz lesz számukra. Ez egy hosszú verseny, egy forró verseny, és ez így van, amióta csak a naptárban van. Gondolom, azért is nehéz lesz, mert az autók elég merevek, szóval hosszú, fizikális verseny lesz számukra, de biztos vagyok benne, hogy rendben lesznek.”

Forrásgpfans.com