back to top
KezdőlapFormula 1Az Aston Martin behívta Stroll helyére a tesztpilótáját is Alonso mellé

Az Aston Martin behívta Stroll helyére a tesztpilótáját is Alonso mellé

-

Az Aston Martin a tartalékpilótát, Felipe Drugovichot kérte fel Lance Stroll helyettesítésére Bahreinben, amikor a héten megkezdődik a Forma-1 háromnapos előszezoni tesztje.

A kanadai versenyző Spanyolországban elszenvedett „kisebb” kerékpáros balesete miatt maradt ki a heti programból. A csapat arra számít, hogy Stroll hamar felépül, de még nem erősítette meg a részvételét a jövő heti nyitó futamon Sakhirban. Addig is csütörtök délelőtt Drugovich fogja az Astonnál dolgozni, míg délután Alonso veszi át a feladatot. Az alakulat a hét folyamán frissíti a teszt hátralévő részére vonatkozó menetrendjét.

Az Aston Martin kispadján Stoffel Vandoorne is helyet kapott. A korábbi McLaren-pilóta azonban ezen a héten a dél-afrikai Fokvárosban, a DS Penske színeiben az FIA Formula E Bajnokság következő fordulójára kötelezte el magát.

Amennyiben Stroll távolléte a jövő hétre is elhúzódik, az Aston Martin feltehetően Drugovich-ra támaszkodik majd, hogy a kanadait helyettesíthesse a Bahreini Nagydíjon, amely a 22 éves pilóta F1-es bemutatkozását is jelentené. Drugovich Forma-1-es tapasztalatai egy privát tesztre korlátozódnak a tavalyi szezonban az Aston Martinnal egy korábbi specifikációjú autóval, valamint egy FP1-es bevetésre Abu Dhabiban tavaly novemberben.

Továbbra is nagy a titkolózás Stroll kerékpáros balesetéről és a sérüléséről

Forrásf1i.com