back to top
KezdőlapFormula 1Már Stroll első versenye is veszélyben, megvan melyik tartalékpilótájuk válthatja

Már Stroll első versenye is veszélyben, megvan melyik tartalékpilótájuk válthatja

-

A Formula 2 regnáló bajnoka, Felipe Drugovich áll az első helyen, hogy Lance Stroll helyére beugorjon a jövő hétvégi bahreini szezonnyitón.

Stroll, az Aston Martin csapattulajdonos Lawrence Stroll fia, a héten egy kerékpáros baleset miatt már kimaradt az előszezoni tesztek kezdetére. A csapat és a 24 éves Stroll nem hozta nyilvánosságra a sérülésének a részleteit. De Drugovich, az Aston Martin új tartalékpilótája, Stroll helyén fog szolgálatot teljesíteni a csütörtöki bahreini nyitónapon.

Az Aston Martin másik tartalékosa a McLaren korábbi versenyzője, Stoffel Vandoorne – ő azonban a hétvégi fokvárosi Formula E-s teendői miatt nem vehet részt a bahreini teszteken. Vandoorne a belga RTBF televíziónak nyilatkozott erről:

„Megbeszéltük a helyzetet, de tudtam, és a csapat is tudta, hogy sajnos nem tudok részt venni a bahreini tesztelésen.”

A 30 éves belga azonban Bahreinben ott lesz a 2023-as versenyszezon kezdetén, ezért így folytatta:

„Ez egy igen nehéz forgatókönyv nekem. Amennyiben Lance nem áll készen, nem lennék meglepve, ha Felipe vállalná a versenyt. Ez egy kicsit frusztráló számomra, ugyanakkor megértem. Ő már elvégezte az összes tesztet. Ő a legjobban felkészült.”

A dolog jó oldala, hogy a Mercedes-motoros Aston Martin és a McLaren közötti megállapodás azt jelenti, hogy Vandoorne akár idén is a korábbi csapatánál állhat még rendelkezésre. Így zárt ezért:

„Ez nem valami új vagy más. Van egy egyezség az Aston Martin és a McLaren között. De ami a munkát illeti, nem fogok semmi más konkrét dolgot csinálni nekik. Ott vagyok, amennyiben szükség van rám azokon a versenyeken, ahol jelen vagyok. Bahreinben leszek a bajnokság elején, majd Jeddahban és Melbourne-ben is. Ott van még a tartalékosi szerepem a WEC-ben a Peugeot-nál. Remélem, hogy lesz lehetőségem versenyezni, és Le Mans-ban is újra ott lehetek a rajtnál.”

Az Aston Martin behívta Stroll helyére a tesztpilótáját is Alonso mellé