back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton megvádolta a Mercedest

Hamilton megvádolta a Mercedest

-

Lewis Hamilton lényegében kijelentette, hogy a Mercedesnél tavaly nem hallgattak rá, amikor az autó problémáiról beszélt a mérnököknek. A hétszeres világbajnok ugyanakkor továbbra is bízik benne, hogy a jövőben rátalálnak a helyes útra.

Csalódást keltően alakult a Mercedes számára a Bahreini Nagydíj. Bár azt mindenki sejtette, hogy a W14-es nem olyan gyors, mint a Red Bull, a szezonnyitó alapján mindössze a negyedik legjobb autóval rendelkeznek, hiszen a bikások és a Ferrari mellett az Aston Martin is megelőzi őket ebben a tekintetben. A csillagos istállónál már megkongatták a vészharangokat: Toto Wolff koncepcióváltást sürgetett, míg George Russell kijelentette, elképzelhetőnek tartja, hogy az energiaitalosok az össze versenyt megnyerik idén.

Döbbenetes rekordot fog felállítani a Red Bull, ha beválik Russell jóslata

Lewis Hamilton közvetlenül a leintést követően próbált optimista maradni, és a rádióban biztatta csapatát, hogy meg fogják oldani a gondokat. A BBC-nek nyilatkozva azonban már korántsem volt ennyire támogató a Mercedesszel szemben. Bár azt elismerte, hogy a pattogás tekintetében jelentős az előrelépés a tavalyi idény elejéhez képest, és legalább nincsenek fájdalmai, azt nem hagyta szó nélkül, hogy tempóban nagyjából ugyanott vannak az aktuális legjobbhoz képest, mint egy éve.

„Tavaly elmondtam [a mérnököknek], hogy milyen problémák vannak az autóval – hallhatóak szavai a brit közszolgálati csatorna Chequered Flag című podcastjában. – Rengeteg kocsit vezettem már életemben, így tudom, mire van szüksége egy autónak, és mire nincs. Úgy vélem, ez a felelősségről szól, arról, hogy beismerjük, hogy »igen, tudod mit, nem hallgattunk rád, [a kocsi] nem ott van, ahol lennie kellene, és dolgoznunk kell«.”

Ez éles váltást jelent az elmúlt egy év kommunikációjához, illetve összességében az utóbbi egy évtized megszólalásaihoz képest. A Mercedesre az esetek túlnyomó többségében az összetartás volt a jellemző, és kerülték az egymásra mutogatást, ám Hamilton esetében, még ha nem is közvetlenül, de gyakorlatilag megtörtént. A hétszeres világbajnok korábban szinte mindig kiállt csapata mellett, és legfeljebb a rádióban intézett olykor nyilvános kritikát, de az autóból kiszállva általában ilyenkor is lehiggadt.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a bizalom megtört volna a Mercedes és annak mérnöki csapata felé. A Mercedes tavaly megmutatta, hogy egy év leforgása alatt mennyit lehet előrelépni az erősorrendben, hiszen amíg az év elején olykor a középmezőnyben küszködtek, addig Brazíliában kettős győzelmet arattak, és a szezonzáróig volt esélyük a konstruktőri második helyre, Hamilton alighanem idén is valami ilyesmiben bízik.

Forma-1, Lewis Hamilton, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
A kritika ellenére Hamilton továbbra is bízik a Mercedesben (Fotó: Steve Etherington/Mercedes)

„Meg kell vizsgálnunk az egyensúlyt a kanyarokban, meg kell néznünk az összes gyenge pontot, és csapatként össze kell tartanunk, ez az, amit teszünk – fogalmazott. – Továbbra is többszörös világbajnokok vagyunk, csak ezúttal nem jött össze nekik, ahogyan tavaly sem, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne lennénk képesek jól csinálni.”