back to top
KezdőlapFastest SlapBottas megmentené a szívéhez közel álló versenypályát

Bottas megmentené a szívéhez közel álló versenypályát

-

Az Alfa Romeo pilótája, Valtteri Bottas szeretné feltámasztani az anyagi csődbe kerülő finn versenypálya, a KymiRing projektjét, és már meg is kezdte az erről szóló tárgyalásokat.

A pályán – ami akár a Forma-1 és a MotoGP mezőnyét is vendégül láthatná – 2019 folyamán már rendeztek egy kisebb MotoGP tesztet, mielőtt egy, a Dorna Sports-szal kötött 5 éves szerződéssel csatlakozott volna a gyorsasági motoros világbajnokság versenynaptárához.

Azonban a COVID-19 miatt 2 évig nem is rendezték meg a versenyt, és még a zárt kapus lebonyolítás sem jöhetett volna szóba, mert a paddock épületei és a pályához vezető útszakaszok sem voltak készek teljes mértékben. Ezt követően pedig az orosz-ukrán háború tett be a helyszínnek, miután Finnország bejelentette, hogy a kitörő háború miatt szeretne csatlakozni a NATO-hoz.

Vízhordók klubja: Bottas beszélt Pérez helyzetéről

A pályát az előbb említett okok miatt nem tudták időben homologizálni, így az idei évre csúszott a MotoGP-s bemutatkozása. Azonban időközben a pálya építésével megbízott cég olyan komoly anyagi problémákba ütközött, hogy csődeljárást kellett indítani velük szemben.

Bottas nem hagyná annyiban az egészet, és szeretné befejezni a KymiRingen elkezdett munkálatokat. A finn helyszínért pedig igazán nagy kár lenne, mert eredetileg abból a célból épült volna, hogy rendelkezzen az FIA Forma-1-es versenyek rendezéséhez szükséges Grade 1-es minősítésével.

„Nagyon szeretnék látni egy nemzetközileg is elismert és színvonalas versenypályát Finnország területén” – ismerte el a 10-szeres futamgyőztes Bottas. – Azonban a pálya építésével megbízott céggel szemben csődeljárás folyik, szóval nem egyszerű a helyzet.”

„Jelen pillanatban is kapcsolatban állok velük, hogy tehetek e bármit a pálya érdekében. Finnországban mindig nagyon kemények a telek, szóval akkor biztosan nem lenne semmi féle versenyzés a pályán. Meglátjuk, mi lesz majd.”

A KymiRing nehéz helyzetén az a tény sem segít, hogy állítólag az elhalasztott MotoGP, Nitro Rallycross és World Motocross versenyek miatt 25 millió eurós tartozást halmoztak fel. Mindezek mellett a pálya közösségi oldala is már 7 hónapja inakítv, ami semmi jóval nem kecsegtet.

Hamilton elmondta, mit gondol a „kivirágzó” Bottasról