back to top
KezdőlapFormula 1Wolff nem akar farkast kiáltani a Mercedes "B" autója kapcsán, de...

Wolff nem akar farkast kiáltani a Mercedes „B” autója kapcsán, de…

-

Toto Wolff leszögezte, nem akar olyan hibákba beleesni, mint a tavalyi szezonban.

A 2022-es Mercedes is jól muzsikált Spanyolországban. George Russell dobogóra állhatott, így a csillagosok úgy érezték, hogy már kezdenek kilábalni a gödörből. Ám a következő versenyeken visszalépett a csapat, így csalódottan vették tudomásul, hogy túl korán örültek.

George Russellnek is eszébe jutott a tavalyi „délibáb” Barcelonában, így leszögezte, hogy most óvatosabban tekint az eredményükre. A brit pilóta nem akar ismét csalódni, ahogy a  csapatfőnöke sem.

„Én soha sem vagyok optimista, csak a bolondok azok. Viszont úgy gondolom, hogy ez most más, mint tavaly. A pattogás még mindig felüti a fejét, így meg kell értenünk, hogy ez miért fordul elő. Nagyon sokat tanultunk az elmúlt 12 hónapban, így van okom arra, hogy óvatosan ugyan, de egy kicsit bizakodó legyek” – nyilatkozta Toto Wolff.

A Mercedes a Circuit de Catalunyan a második versenyét teljesítette a „B” autóval. Sikerült jobban megérteniük az átszabott konstrukciót, így a dobogó második és harmadik fokára állhattak fel a csapat versenyzői. A szakértők azonban amiatt kritizálták a Mercedest, hogy sokkal korábban meg kellett volna szabadulnia a „zero-pod” megoldástól. Ám a csapatfőnök szerint végig kellett menniük azon az úton, hogy tanuljanak a hibájukból.

Lewis Hamilton, Mercedes
A Mercedes átszabott autója – Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

„Rájöttünk arra, hogy az az irány egyszerűen nem működik. Egy olyan csapat vagyunk, ami 8 egymást követő évben világbajnok lett, de tavaly elrontottuk. Megpróbáltuk kideríteni, hogy ennek mi volt az oka, mivel nem értettük az egészet. Majd meghoztunk néhány új döntést, és más irányba mentünk. Nagyon sok alkatrészen változtattunk, olyan dolgokon is, amit nem értettünk meg. Kockázatos lépés volt, de mindenki előre akart haladni. Úgy vélem kellett az a sokk is a szezon elején, hogy lássuk, nem mentünk előre. Természetesen van átfutási ideje mindennek. Meg kell tervezni az elemeket, le kell gyártani őket. A háttérben a csapat ezt a munkát végzi, ők építik be az autóba az új alkatrészeket.”

Az osztrák vezető leszögezte, újra meg kell ismerniük az autót, ami időbe telik:

„A nulláról indulunk, így a tanulási folyamatok óriási jelentőséggel bírnak a továbbiakban. Ez része lesz a csapat életének és útjának. Az én perspektívám nem egy szezont ölelt fel, hanem 10-20-at. Most a tanulás következik, bármennyire is bosszantónak tartom ezeket a napokat. Ugyanakkor elengedhetetlen folyamat ahhoz, hogy fenntartható alapot teremtsünk.”