back to top
KezdőlapFormula 1Sisakba hányó, mentőhöz tántorgó versenyzők – ájulásközeli állapotok a katari „sütőben”

Sisakba hányó, mentőhöz tántorgó versenyzők – ájulásközeli állapotok a katari „sütőben”

-

Aggasztó képet festett, hogy egyes versenyzők milyen állapotban szálltak ki autóikból a Katari Nagydíj leintése után. Többen az orvosi központot is megjárták, a pilóták szerint tarthatatlan körülmények között zajlott a verseny, amit nem lenne szabad megismételni.

A verseny alatt még kevés jel árulkodott arról, hogy micsoda megterhelésnek vannak kitéve a pilóták az extrém hőség és páratartalom mellett a luszaili pályán, ahol a kihívásokat csak tetézte, hogy három bokszkiállásra kötelezték a mezőny tagjait a Pirelli gumigondjai miatt, akik így a jelen Forma-1-étől szokatlan módon minden körben a határon autózhattak.

Néhány versenyző rádióüzenete után Logan Sargeant esete volt az első komoly intő jel: az amerikai pilóta a verseny kétharmadánál fizikális kimerültsége miatt kért engedélyt a Williamstől arra, hogy a bokszba parkoljon és feladhassa a futamot. Sargeant, aki néhány héttel ezelőtt egy interjúban felfedte, hogy sohasem szokott inni a versenyek alatt, ráadásul a hét elején megfázással is küszködött, most kiszáradás tüneteivel került a pálya orvosi központjába, ahonnan a vizsgálatokat követően kiengedték.

A győztes Verstappen nem akar több ilyen versenyt, mint a katari

A Williams beszámolója szerint másik versenyzőjük, Alexander Albon is a pályakórházba került a leintést követően. A thai pilóta csak nehézkesen tudott kiszállni az autójából, s az orvosi stáb az őt ért magas hőhatások miatt kezelte, mielőtt visszatérhetett csapatához.

Az Alpine versenyzője, Esteban Ocon arról számolt be, hogy a 15. körben olyan rosszul érezte magát, hogy a sisakjába hányt, de erről mérnökét is csak a leintést követően tájékoztatta. A történtek dacára a francia a 7. helyen ért célba.

Szintén aggasztó volt Lance Stroll állapota, akiről az autójának fedélzeti kamerája örökítette meg azt a felvételt, hogy miután nagy nehezen kikászálódott az Aston Martinból, azonnal a mellette parkoló mentőautó ablakához ment segítségért. A csapat a futam után csak annyit közölt, hogy mindenki rendben van, ezzel a kanadai mellett utalva Fernando Alonsóra is, aki az extrém módon felforrósodott ülése miatt kért segítséget szerelőitől a futam során.

„Ez volt mindannyiunk legnehezebb versenye, és nem hiszek annak, aki mást mond – nyilatkozta az ötödik helyen végző Charles Leclerc. – Több tényező is összeadódott. Az egyik a rendkívüli hőség volt, a másik pedig az a tény, hogy a pálya sok gyors kanyart tartalmaz. De a leglényegesebbnek azt gondolom, hogy három bokszkiállást kellett teljesítenünk, így nem volt szükségünk a gumik menedzselésére, vagyis időmérős köröket futottunk egymás után.”

„Erről mindenképpen beszélnünk kell, mert ezen a fizikális felkészültség már nem segít, egyszerűen annyira dehidratálódunk, hogy a látásunk is leromlik, a szívverésünk az egekbe szökik, és nagyon nehézzé válik a helyzet kézben tartása. Nehéz szavakba foglalni, mennyire kimerítő is volt, különösen a G-erők elviselése. Ihattunk ugyan, de az italunk is 60 °C feletti hőmérsékletű volt, szóval inkább teához hasonlított.”

George Russellnek a rajtbaleset után a mezőny végéről sikerült felkapaszkodnia a negyedik helyig, de eközben ő is alaposan megküzdött az elemekkel. Egy alkalommal a közvetítésben is látható volt, ahogy a brit a célegyenesben mindkét kezével elengedte a kormányt, s karjait maga előtt kidugta a pilótafülkéből, kétségbeesetten keresve a hűsítés minden módját.

„Egészen brutális verseny volt, messze a legfizikálisabb, amit valaha tapasztaltam. Közel éreztem magam az ájuláshoz – vallotta be Russell. – Rosszul voltam, őrületes forróságot éreztem, mintha egy sütőben ültem volna. Olykor szaunában edzek, és ezekben az esetekben történik meg, hogy a testemet olyannyira a határokig feszegetem, hogy a forróság miatt ki akarok menni. Most nagyjából a 12. körtől kezdve ezt éreztem.”

Lando Norris dobogós lett, ám ennek dacára úgy gondolja, ilyen feltételek és körülmények mellett nem lett volna szabad megrendezni a Katari Nagydíjat.

„Elértük a határainkat. És szomorúnak tartom, hogy ilyen módon kellett őket megismernünk – mondta a harmadik helyezett mclarenes. – Amikor versenyzők feladják a futamot vagy ilyen rémes állapotba kerülnek, ez már túl veszélyes. Tudom, hogy jövőre a szezon későbbi pontján lesz a verseny, amikor már hűvösebb idő várható. De ezen el kell gondolkodnunk, és biztos vagyok benne, hogy beszélni fogunk róla, mert mindenekelőtt ennek nem is lett volna szabad megtörténnie.”