back to top
KezdőlapFormula 1Alonso olcsón megúszta, hogy beesett a pályára Leclerc elé

Alonso olcsón megúszta, hogy beesett a pályára Leclerc elé

-

Balesetveszélyes manőverrel ijesztett rá Charles Leclerc-re hibája után Fernando Alonso a Katari Nagydíjon, amit a monacói higgadtan vett tudomásul. A Ferrari csapatfőnöke szerint azonban ellenkező esetben a spanyol sokkal kritikusabb lett volna.

A verseny első felében Alonso többnyire Leclerc előtt haladt, a kettőjük közötti sorrend pedig akkor fordult meg véglegesen, amikor az Aston Martin pilótája a 33. körben kicsúszott a 2-es kanyarban. A spanyol a kavicságyon átszánkázva, majd a menekülőutat használva a következő kanyarban tudott visszacsatlakozni a pálya nyomvonalára, ám éles szögből közvetlenül az érkező Leclerc elé hajtott. A Ferrari pilótája jól reagálta le a helyzetet és azonnal meg is előzte riválisát, ám az incidenst veszélyessége miatt vizsgálat alá helyezték a felügyelők.

Alonso végül olcsón megúszta a történteket, csak egy figyelmeztetést kapott a pályára való veszélyes visszatérésért, és Leclerc sem emelte fel a hangját miatta, sem a verseny alatt, sem utána.

„Igen, a határon volt. Másrészt viszont annyira messziről jött, hogy szerintem nem is láthatott engem a visszatérésekor. Nem a legjobb módját választotta a pályára való visszatérésnek, de szerintem nem volt tudatában annak, hogy ott vagyok” – idézi a végül ötödikként célba érő monacói pilótát a Racefans.

A Ferrari csapatfőnöke, Fréderic Vasseur sugallata szerint a spanyol büntetést érdemelt volna, és biztos benne, hogy Leclerc helyében Alonso kardoskodott is volna ezért.

„Azt hiszem, ellenkező esetben Fernando sokkal hangosabb lett volna a rádióban, alighanem az mondta volna, hogy az életét is veszélyben érezte. Pedig az, hogy szinte a semmiből előbukkanva 90 fokos szögben tért vissza a pályára, már túl sok volt. De nem nekem kellett meghozni a döntést” – fogalmazott Vasseur.

Alonso végül a hatodik helyen ért célba a versenyen, de az ominózus vezetői hibáján túl más nehézségekkel, például felforrósodott ülésével is meg kellett küzdenie.