back to top
KezdőlapFormula 1Megint variálnak néhány F1-es verseny menetrendjével, egy fontos szabály is változik

Megint variálnak néhány F1-es verseny menetrendjével, egy fontos szabály is változik

-

Várható volt, hogy az F1-es sprintversenyek lebonyolításában változás lesz, erről meg is született a kezdeményezés.

Az elmúlt napokban alaposan felpörögtek az események a Forma-1-ben: bemutatták néhány autót, az egyik új csapaté teljesen új színvilágot kapott, Christian Horner illetlen viselkedés gyanújába keveredett és megremegett a pozíciója, no és persze sokan még mindig nem tették túl magukat Lewis Hamilton Ferrarihoz szerződésén.

Ezek mellett szinte eltörpül, hogy az Autosport értesülése szerint az F1 Bizottság elfogadta a sprintversenyek menetrendjének megváltoztatását: a hat ilyen nagydíjon felcserélik a sprintverseny és a hagyományos futam időmérőjét, valamint a második napon előbbre hozzák a sprintet a napi menetrendben. Vagyis pénteken az egyetlen edzés után a sprintfutam időmérőjét tartják, szombaton a sprinttel indul a program, és ezt követi a hagyományos futam időmérője, vasárnap pedig jön a szokásos futam. Formalitás, de már csak a Motorsport Világtanácsnak kell jóváhagynia a változtatást.

Sprintversenyek immár a negyedik szezonban fogják színesíteni az F1 világát, és eddig az volt a legnagyobb változás a lebonyolításában, hogy 2023-ban önálló időmérőt vezettek be a sprintfutamra, aminek rajtsorrendjét korábban az egyetlen időmérő határozta meg, és a befutó döntött a vasárnapi viadal rajtrácsáról.

Kit érdekelne egy külön bajnokság sprintversenyekből?

A sprinteket érintő módosítás segíti a csapatoknak, mert így a sprintfutam után változtathatnak az autók beállításain a hagyományos versenyre és annak időmérőjére, nem kell beragadniuk rossz megoldásba, ha valamit elmérnek.

Lényeges szabályváltozás az is, hogy az F1-es rajtok és a biztonsági autós újraindítások után ezentúl kettő helyett csak egy körnek kell eltelnie, mire használni lehet az előzést segítő rendszert, a DRS-t (amennyiben a versenyigazgató engedélyezi). Emellett arról is döntöttek, hogy belső égésű motorból, turbófeltöltőből, az MGU-H és az MGU-K hibrid rendszerből autónként négyet szabad használni a szezonban, holott ezek számát előzőleg háromra csökkentették. A bajnokság 24 versenyre bővítése azonban indokolttá teszi az emelést.

Így lövi lábon magát folyamatosan a sprintversenyekkel az F1