back to top
KezdőlapFormula 1Sainz visszatérésével számol a Ferrari

Sainz visszatérésével számol a Ferrari

-

A Ferrari közölte, hogy a tervek szerint Carlos Sainz visszatér az autóba az Ausztrál Nagydíjon, Oliver Bearman tehát vélhetően nem vezet újra.

Spanyol lapok tudósításaiból már lehetett következtetni erre, mert a riportereik úgy látták, Sainz jobb állapotban van, mint a szaúdi versenyhétvége előtt, aminek betegen vágott neki, majd kiderült, hogy vakbélgyulladástól szenved.

A Ferrari volánja mögött így a brit Bearman helyettesítette, aki nagyszerűen szerepelt első F1-es versenyén, sokan már helyet követelnek neki az F1 2025-ös mezőnyében.

2022-ben Alexander Albon is csak egyetlen futamot hagyott ki a vakbélműtétje miatt, igaz, neki annyiból könnyebb dolga volt, hogy a kihagyott versenye után nem kettő, hanem három héttel rendezték a következőt.

Sainz a szezonnyitón legyőzte csapattársát, Charles Leclerc-t, 3. lett a Red Bull pilótái mögött.

Bearman alvás helyett inkább a saját teljesítményét cincálta