back to top
KezdőlapFastest SlapNorris ingerült reakciója megosztja a szurkolókat

Norris ingerült reakciója megosztja a szurkolókat

-

Az Ausztrál Nagydíj után egy szurkoló odavetette a mellette elhaladó Lando Norrisnak, hogy mikor nyer már futamot, aki a középső ujjának felmutatásával reagált erre.

Újabb dobogós eredményével nem túl hízelgő rekordot állított fel a McLaren pilótája, ugyanis a Forma-1 történetében ő az, aki a legtöbb dobogós helyezést szerezte futamgyőzelem nélkül (eddig). Természetesen ez is megsüvegelendő teljesítmény, és a fiatal britnek kijárna már a siker, ráadásul volt rá példa, hogy remek vezetést bemutatva karnyújtásnyira került tőle, de önhibáján kívül nem nyert.

A Twitteren közzétett felvételen látható és hallható, hogy Melbourne-ben a futam után egy szurkoló Norris érkezését látva megkérdezte tőle, hogy mikor nyer már futamot, a versenyző azonban tömör „választ” adott, és felmutatta a középső ujját.

Mindkét érintett magatartását kritizálták a közösségi médiában: többen a kiabáló rajongót osztották ki, hogy miért viselkedett tiszteletlenül. Mi úgy látjuk, semmi különösebben felháborító sem történt, Norrisban vélhetően még tengett az adrenalin és kicsit túlreagálta a hozzá intézett kellemetlen kérdést, míg a hangos szurkoló talán csak jópofizni akart és nem fogta fel, hogy megbánthatja a versenyzőt.