back to top
KezdőlapFormula 1Meglepő kijelentést tett Alonso arról, mikor akart visszavonulni a Forma–1-ből

Meglepő kijelentést tett Alonso arról, mikor akart visszavonulni a Forma–1-ből

-

A 43 esztendős Fernando Alonso a Forma–1 történetének messze megtapasztaltabb versenyzője, de volt egy idő, amikor a spanyol pilóta úgy vélte, 30 éves kora előtt vissza fog vonulni.

A hétvégén Mexikóban vesz részt pályafutása 400. Forma–1-es hétvégéjén Fernando Alonso – ez még „csak” a 397. rajtja lesz, mivel a 2001-es Belga, a 2005-ös USA és a 2017-es Orosz Nagydíjon nem rajtolt el. Mivel már így is jó ideje a kétszeres világbajnok a csúcstartó ezen a téren, értelemszerűen ezt a mérföldkövet is elsőként éri el, ebből az apropóból pedig Tom Clarkson ült le vele beszélgetni a Beyond the Grid podcastban, ahol a spanyol veterán meglepő kijelentést tett.

A Forma–1-ben 2001-ben bemutatkozó 43 esztendős veterán ugyanis elárulta, 19 évesen még semmilyen terve nem volt a jövőre nézve, de amint ezek körvonalazódni kezdtek, úgy gondolta, hogy mindössze 8 idény (2002-ben a Renault tesztpilótája volt és nem versenyzett) után vissza fog vonulni a sportágtól. „2001-ben nem sokat gondolkoztam a jövőn. Éppen beteljesítettem az álmomat, a Forma–1-ben versenyeztem, túl voltam az első futamon… Nem mondanám, hogy világos tervem volt a karrieremet illetően, és azt sem mindig tudtam, hogy hol lesz a következő verseny, vagy melyik lesz a következő csapatom. Improvizáltam, inden hétvége egy új kaland volt. Aztán amikor 2006-ban megnyertem a világbajnoki címet és átigazoltam a McLarenhez, három szezonra volt szerződésem, 2007-re, 2008-ra és 2009-re. És 99%-ig biztos voltam benne, hogy a 2009-es lesz az utolsó szezonom az F1-ben. Ez volt a tervem, egy nagyon világos terv a fejemben. 2005-ben és 2006-ban világbajnok lettem, aláírtam a McLarenhez három évre, és azt gondoltam, ez az utolsó szerződésem.”

Alonso: „Senki sem hallgatta meg az én nézőpontomat”

Alonso mindössze 28 évesen fordított volna háta a sportnak, hogy családot alapítson és normális életet éljen, de a hírhedt 2007-es szezon mindent átírt: a McLaren csapatfőnökével összeveszett, majd egy év után távozott Wokingból és visszament a Renault-hoz.

„Úgy voltam vele, hogy három év soknak tűnhet, és ez az utolsó szerződés, elvégre beteljesítettem az álmomat. Kétszer lettem világbajnok, ami a legvadabb álmaimat is felülmúlta, úgyhogy mit kereshetnék még itt? Amikor aláírtam a McLarenhez, arra számítottam, hogy további versenyeket és világbajnoki címeket nyerek, de a Forma–1 után vár rám egy másfajta élet. Arra gondoltam, hogy a versenyzés után családom lesz és normális dolgokat csinálok, normális napjaim lesznek. Fernando 2001-ben nem gondolt olyasmire, hogy 400 futamon fog indulni az F1-ben, mert nem gondolt sokat a jövőre. Ami 2007-et illeti, [az akkori énemnek] egyértelműen meglepő lenne [hogy 400. futamig jutottam].”

Végül a Renault-nál töltött újabb két évben a közelébe sem került a korábbi sikereinek, 2010-től pedig a Ferrarihoz szerződött, hogy a maranellóiakkal kétszer is az utolsó futamon csússzon le a címről. A Ferrarit 2014 végén hagyta el és visszatért a McLarenhez, de éveken át csak szenvedett, majd 2018 végén otthagyta az F1-et. Visszavonulás helyett azonban csak szünetet tartott és 2021-ben visszatért. Jelenleg az Aston Martinnál versenyez, a silverstone-i gárda által végrehajtott befektetések és Adrian Newey megszerzése pedig újra felcsillantotta a reményt, hogy lesz még része nagy sikerekben, mielőtt tényleg szögre akasztja a sisakot. Csak győzze még addig.

Alonso: Sok mindent feláldoztam, de jobban élvezem a versenyzést, mint valaha