back to top
KezdőlapFormula 1Alonso az idén is megkereste a Red Bullt, hogy átülhessen Pérez helyére

Alonso az idén is megkereste a Red Bullt, hogy átülhessen Pérez helyére

-

Christian Horner elárulta, hogy az idei szezon elején Fernando Alonsót nem véletlenül hozták szóba a Red Bull-lal, egyúttal felidézte, hogy mikor nem sikerült szerződtetnie a kétszeres világbajnokot.

Fernando Alonso a hétvégi Mexikóvárosi Nagydíjon vesz részt élete 400. Forma–1-es hétvégéjén pilótaként (ez „csak” a 397. nagydíjrajtja lesz), így a paddock számos szereplőjét kérdezik a 43 évesen is csúcsteljesítményt nyújtó kétszeres világbajnokról. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is dicsérte egy kicsit a spanyolt, illetve felidézte, hogy miként nem tudta őt szerződtetni több mint 15 éve.

„Félelmetes ellenfél, és emlékszem, hogy [az első] mclarenes időszaka után elutaztam Madridba, hogy meggyőzzem, üljön a mi autónkba” – idézi Hornert a Motorsport Week.

„Kétéves szerződést akartunk, de ő csak egy évre volt kész elkötelezni magát, mi pedig meg voltunk győződve róla, hogy már aláírt a Ferrarihoz. Úgyhogy nem állapodtunk meg. Ha 2009-ben átjött volna hozzánk, a dolgok talán kissé másként alakultak volna. Még a 2009-es szezon felénél is meg volt róla győződve, hogy ha átülne a mi autónkba, bajnok lehetne abban az évben” – utalt arra Horner, hogy Alonso 2009-ben szezon közben is elhagyta volna a Renault-t a Red Bull kedvéért, amely végül nem tudnak elkapni az év elején nagy előnyre szert tevő Brawn GP-t és Jenson Buttont.

Fernando Alonso, Aston Martin, sisak
Alonso sisakja pályafutása 400. F1-es hétvégéjére / Fotó: Aston Martin

Horner ezután felidézte, emlékszik, amikor 2011-ben vagy 2012-ben a spári reptéren egy bérautó hátsó ülésén találkozott Alonsóval Adrian Newey társaságában, majd megemlítette, hogy az idei év elején is beszéltek. „Akkor még nem volt meghosszabbítva Sergio [Pérez] szerződése, és mivel Fernando tapasztalt róka, mindig tudnia akarja, hogy mik a lehetőségei – mondta az idei találkozóról – Ő és Flavio [Briatore], a menedzsere vagy tanácsadója mindig tesztelik a piacot. És ez megmutatja, hogy mennyire éhes és versengő, és 43 évesen is teljesít. Továbbra is remek formában van, ami megmutatja, hogy a kor csak egy szám. Továbbra is nagyon versenyképes, és ha megkapja a megfelelő eszközöket, biztos vagyok benne, hogy az élen lesz.”

„Elképesztő, hogy milyen régóta itt van, hogy mennyire versenyképes, hogy mennyire tehetséges. Két világbajnoki címet nyert, de ennél többet kellett volna nyerjen” – mondta a Red Bull csapatfőnöke.

Verstappen szerint nem lenne jó ötlet, ha a Red Bull leigazolná Alonsót