back to top
KezdőlapFastest SlapTakuma Sato "hihetetlen" győzelmet aratott a 101. Indy 500-on!

Takuma Sato „hihetetlen” győzelmet aratott a 101. Indy 500-on!

-

Meglepetésre Takuma Sato nyerte meg a 2017-es Indy 500-at, míg Fernando Alonso a Honda erőforrás meghibásodása miatt 21 körrel a 200 körös verseny vége előtt feladni kényszerült a megmérettetést.

A verseny hajrája igazán izgalmas volt, Helio Castroneves és Takuma Sato csatázott egymással, végül azonban a japán versenyzőt intették le elsőként. Sato első Indy 500-as szerezte meg, egyben az első japán lett, aki nyerni tudott ezen a viadalon.

A világ nagy része azonban Fernando Alonsóra figyelt, aki az ötödik helyről rajtolt, és az IndyCarban újoncként nagyszerű versenyzést mutatott be, bátor manőverekkel előzött, és több alkalommal még az élen is autózott. Komolyan számolni lehetett annak a lehetőségével, hogy a spanyol versenyző akár meg is nyerheti a legendás versenyt. A technika ördöge azonban még az Indy 500-on is kibabrált Alonsóval és Honda motor felmondta a szolgálatot, véget vetve ezzel Alonso versenyének.

Az 500 mérföldes futam legmeghatározóbb része azonban az volt, mikor Scott Dixon hatalmasat esett. Erről tegnap már beszámoltunk, az esetről készült videót ide kattintva találod.

„Egyértelműen nagyon kemény verseny votl, de Helio nagyon korrekt módon versenyzett.” – nyilatkozta Sato.

„Fantasztikus verseny volt. Három körrel a vége előtt még nem sejtettem. Amikor Helio mellém került, három körrel a vége előtt, az volt a pillanat, amikor igazán meg kellett nyomnom. Megtettük, elhúztam és fantasztikus volt. Ez hihetetlen.”

„Nagyon köszönöm A.J. Foyt-nak, mert az elmúlt négy év során megosztotta velem rengeteg tapasztalatát, Michael Andretti pedig fantasztikus lehetőséget biztosított számomra a csapatában. Szeretnék köszönetet mondani a mérnököknek, a Hondának, mindenkinek. Ez igazán csodálatos. Az egész csapatra nagyon büszke vagyok. Ez egy nagyszerű győzelem. 12 éves korom óta álmodoztam valami ilyesmiről. De nem csak álmodoztam. A versenyre fel is kell készülni. Akartam, hogy megnyerjem a versenyt. Nagyon elszánt voltam és meg kellett próbálnom.”

A teljes végeredmény:

Versenyző Csapat Autó Diff.
1 Takuma Sato Andretti Autosport Dallara/Honda 3h13m03.3584s
2 Helio Castroneves Team Penske Dallara/Chevrolet 0.2011s
3 Ed Jones Dale Coyne Racing Dallara/Honda 0.5278s
4 Max Chilton Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 1.1365s
5 Tony Kanaan Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 1.6472s
6 Juan Pablo Montoya Team Penske Dallara/Chevrolet 1.7154s
7 Alexander Rossi Andretti Herta Dallara/Honda 2.4222s
8 Marco Andretti Andretti Autosport Dallara/Honda 2.5410s
9 Gabby Chaves Harding Racing Dallara/Chevrolet 3.8311s
10 Carlos Munoz A.J. Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 4.5319s
11 Ed Carpenter Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 4.6228s
12 Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 5.0310s
13 Mikhail Aleshin Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 5.6993s
14 Simon Pagenaud Team Penske Dallara/Chevrolet 6.0513s
15 Sebastian Saavedra Juncos Racing Dallara/Chevrolet 12.6668s
16 J.R. Hildebrand Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 33.2191s
17 Pippa Mann Dale Coyne Racing Dallara/Honda 1 kör
18 Spencer Pigot Juncos Racing Dallara/Chevrolet 6 kör
19 Josef Newgarden Team Penske Dallara/Chevrolet 14 kör
20 James Davison Dale Coyne Racing Dallara/Honda Baleset
21 Oriol Servia Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda Baleset
22 James Hinchcliffe Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda Baleset
23 Will Power Team Penske Dallara/Chevrolet Baleset
24 Fernando Alonso McLaren-Honda-Andretti Dallara/Honda Műszaki hiba
25 Charlie Kimball Chip Ganassi Racing Dallara/Honda Műszaki hiba
26 Zach Veach A.J. Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet Műszaki hiba
27 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Dallara/Honda Műszaki hiba
28 Sage Karam Dreyer & Reinbold Racing Dallara/Chevrolet Műszaki hiba
29 Buddy Lazier Lazier Racing Dallara/Chevrolet Baleset
30 Conor Daly A.J. Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet Baleset
31 Jack Harvey Michael Shank Racing Dallara/Honda Baleset
32 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Dallara/Honda Baleset
33 Jay Howard Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda Baleset
Sebastien Bourdais Dale Coyne Racing Dallara/Honda Nem indult