back to top
KezdőlapFastest SlapAz FIA közreműködik az IndyCar windscreenjének fejlesztésében

Az FIA közreműködik az IndyCar windscreenjének fejlesztésében

-

Az FIA szorosan együttműködik az IndyCarral a windscreen, azaz szélvédő fejlesztése kapcsán.

Bár a pilótafülke védelmére az FIA a Halót vezette be a Forma-1-ben és a Fomula 2-ben is, és a Formula E autókra is ez fog felkerülni a következő szezontól. Noha korábban teszteltek shieldet és aeroscreent is, mely hasonlatos az IndyCar windscreenjéhez, melyet most próbáltak ki élesben Phoenixben.

Az FIA biztonsági delegációjának vezetője, Laurent Mekies arról számolt be, hogy az FIA ismeri az IndyCar fejlesztését, és részt is vett az azzal kapcsolatos kutatásokban.

„Természetesen láttuk.” – mondta Mekies a RACER-nek. „Addig, míg a biztonság a cél, hajlandóak vagyunk együttműködni bármelyik motorsport szériával. Évente négyszer a kutató munkacsoportunk találkozik a többi kulcsemberrel, akik a biztonság fejlesztésén dolgoznak. Szóval találkozunk az IndyCar, találkozunk a NASCAR, találkozunk a V8 Supercars embereivel is, így teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy mit csinálnak a többiek.”

„Ők pontosan tudják, hogy mit tettünk a Halo keletkezésekor és mi is tudjuk, hogy ők mire törekednek a screen kapcsán. Szóval működik az információcsere. Szerintem már világos, hogy mik a megoldások előnyei és hátrányai. Nagyon jó dolog, hogy az IndyCar energiát fektet a megoldás kifejlesztésére és egy nap talán ki tudja egészíteni azt a munkát, amit mi végzünk.”

Arra a kérdésre, hogy az FIA is fejlesztene-e egy windscreen megoldást, vagy az IndyCar elkanyarodna-e az F1-es megoldás irányába, Mekies így felelt: „Addig, amíg kutatásról van szó, mindig megosztjuk majd, hogy mit teszünk.”

„Találkoztunk velük (az IndyCar embereivel) többször is, és azzal a céggel, melynek a screen köszönhető. Szóval ez mindkét irányba működik, az egyik profitálhat a másikból, és fordítva.”

Mekies azonban hozzátette, hogy a windscreen nem feltétlenül felel meg azoknak a biztonsági előírásoknak, amikek a Halo igen.

„Az egyik fontos szempont a terhelés esete, mitől akarod megvédeni (a pilótafülkét)? Nincs abszolút igazság ezzel kapcsolatban, senki nem gondolja rosszul, sem jól. Az alapján választasz, hogy mi ellen akarsz védelmet, és elfogadod, hogy valami olyan történik, ami ennél több, akkor nem fog segíteni, vagy legalábbis nem annyira, mint kellene.”

„Megnézzük majd, hogy amit ők próbálnak, milyen biztonsági szinten van. Talán emlékeznek rá, hogy mi is megvizsgáltunk különféle biztonsági megoldásokat. A shield, melyet tavaly Silverstoneban kipróbáltunk, egy kicsit alacsonyabb biztonsági szinten volt, szóval azon van a lényeg, hogy jó kompromisszumot kössünk.”

„Nagyon jó dolog, hogy egy ilyen fontos játékos, mint az IndyCar, részt vesz ebben, és mint mondtam, komolyan együttműködünk velük.”

Melyik pilótafülke-védő megoldást találod a leginkább elfogadhatónak?

  • Windscreen (IndyCar) (80%, 16 Votes)
  • Aeroscreen (15%, 3 Votes)
  • Shield (5%, 1 Votes)
  • Halo (0%, 0 Votes)

Total Voters: 20

Betöltés ... Betöltés ...
Halo
Halo | Fotó: Kaiser Erika
aeroscreen
Aeroscreen | Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
Shield
Shield | Fotó: Ferrari media
Windscreen
Windscreen | Fotó: Chris Jones/IndyCar