back to top
KezdőlapFastest SlapMásodik alkalommal került megrendezésre a Kamionos Fesztivál

Második alkalommal került megrendezésre a Kamionos Fesztivál

-

Új helyszínen, és új időpontban rendezték meg, immáron második alkalommal a Kamionos Fesztivált.

Tavaly nyár végén, még az écsi Rábaringen várták a kamionok szerelmeseit, és aki esetleg lemaradt volna róla, ide kattintva olvashat róla.

Idén pedig már a pünkösdi hosszú hétvége volt a fesztivál időpontja, és már Győrben, a Rába gyár korábbi területén. Az új helyszín komoly előkészületeket igényelt (elsősorban területrendezést). Az egy évvel korábban népszerű programok, mint például a kamion szlalom verseny bekötött szemmel vagy a kamionhúzó verseny, illetve a gyerekeknek ugráló vár, rajzverseny, ezek idén is helyet kaptak a két nap során.

A kilátogató érdeklődők ezenkívül találkozhattak különböző harci járművekkel (tankok, tengeralattjáró), amiket a honvédség emberei mutattak be a vendégeknek. A legszerencsésebbek pedig egy tankon is megtehettek pár kört. A gyerekek pedig egy szimulátort is kipróbálhattak. Ezen kívül pedig szemtanúi lehettek, hogy hogyan is zajlik egy műszaki mentés egy közúti baleset után.

Idén is a legnagyobb érdeklődés a kamionok felvonulása iránt volt, amikor is a több mint száz kamion egy konvojban tett meg egy nagy kört a városban.

Sötétedés után pedig koncertek, illetve fényshow szórakoztatta a kilátogatókat.

Az esemény növekvő népszerűségét jól mutatja, hogy a tavalyi évhez képest több résztvevő és látogató volt.

Végül pedig íme egy kis képgaléria az eseményről.

[Best_Wordpress_Gallery id=”112″ gal_title=”Kamionos Fesztivál, Győr, 2018″]