back to top
KezdőlapFastest SlapIndyCar teszttel tért vissza Pietro Fittipaldi

IndyCar teszttel tért vissza Pietro Fittipaldi

-

A Dale Coyne Racing pilótája Pietro Fittipaldi visszatért a sérüléséből, kedden száz kört tett meg az IndyCar autóval a Mid-Ohio versenypályán.

Fittipaldi az év korábbi részében a WEC Spa-i fordulójában szenvedett egy súlyos balesetet, amiben a bal lába és a jobb bokája tört el. Csaknem két hónapot töltött Indianapolisban a rehabilitációja miatt az IndyCar orvosa, Terry Trammel irányítása alatt. A célja pedig az, hogy már a jövő heti Mid-Ohio-i versenyen már indulhasson.

Elmondása szerint nagyon gyorsan felvette a ritmust a keddi teszten.

„Csodálatos volt, ember, annyira boldog vagyok, hogy visszatérhettem. A balesetem utáni két hónapban nagyon keményen dolgoztam, remek emberekkel körülvéve, hogy minél hamarabb visszatérhessek a vezetéshez. Kedden pedig sikerült ezt elérnem, nagyon jól sikerült ez a teszt. Nagyon komfortosan éreztem magam az autóban. Intenzív pár hét volt, de ez az, ami miatt ilyen hamar újra autóba ülhettem.” – adott hangot az örömének.

A Formula V8 tavalyi bajnoka sikerrel teljesítette a keddi tesztprogramot, amelyen a délelőtti etapot a fizikai állapotának a felmérésére használta.

„Ez egy komplett teszt volt, közel száz kört tettem meg, ami nagyon sok. Az volt a tervünk, hogy annyi kört menjek, amennyit csak tudok, hiszen a jövő héten már verseny lesz. A délelőtti etapot arra használtuk, hogy kényelmesen érezzem magamat az autóban, illetve a pedálokat beállítsuk és mindent rendbe rakjunk.”

„A csapat ki akart próbálni még egy csomó beállítást, szóval egy átlagos nap volt. Örülök, hogy jól mentem és izgatott vagyok a jövő hét miatt.” – tette hozzá.

A DCR pilótája a top tízet célozza meg a következő versenyhétvégén.

„Természetesen nekem is az a célom, mint mindenkinek, nyerni szeretnék. Tudom, hogy újonc vagyok, és sok olyan pálya van, amin még nem versenyeztem. Meg kell néznünk, hogy hol leszünk ezután a teszt után, de szerintem versenyképesek leszünk. A célunk az, hogy a legjobb tízbe kvalifikáljunk, és majd meglátjuk, hogy a versenyen hol leszünk.” – zárta a brazil.