back to top
KezdőlapFastest SlapHunter-Reay: Alonsonak tetszene az Indy Car világa

Hunter-Reay: Alonsonak tetszene az Indy Car világa

-

A 2012-es Indy Car szezonjának, és a 2014-es Indy 500 győztese, Ryan-Hunter Reay szívesen látná Fernando Alonsot a tengerentúlon rendezett autós szériában. Szerinte a spanyol gyorsan be is tudna illeszkedni az Indy Car mezőnyébe.

Rengeteget beszélnek arról, hogy a Forma 1 kétszeres spanyol világbajnoka a 2019-es szezontól az Indy Car-ban folytathatja pályafutását, miután Alonso úgy döntött, hogy 17 év után távozik a „száguldó cirkusz” világából. Ryan Hunter-Reay elmondta, hogy ő nem gondolkozna sokat ezzel kapcsolatban Alonso helyében.

„Azt gondolom, hogy Fernando remek tagja lenne az Indy Car-nak és azt hiszem, hogy nagyon jól érezné magát ebben a mezőnyben,” – mondta Hunter-Reay, aki Alonso csapattársaként versenyzett a 2017-es Indy 500-on.

„Nekem tetszene ez a lehetőség, ha Fernando helyében lennék.”

„Csapattársak voltunk az Indy 500-on 2017-ben. Olyannyira vágyik a győzelemre, mint még soha. Az Indy Car egy remek sport, és ha Alonso csatlakozna hozzánk, akkor a sportág tekintélye tovább emelkedne.”

Ha Alonso csatlakozna a sorozathoz, és teljes szezont futna a McLaren-nel, Hunter-Reay szerint az egy újabb löketet adhatna az Indy Car-nak.

„Nagyon jó lenne, ha csatlakozna hozzánk. Az Indy Car különlegessége a részvevők közötti színvonalas versenyzésben rejlik.”

„Soha sem tudhatod azt, hogy ki lesz az adott futamnak a győztese. Idén is rendkívül sokan tudtak futamot nyerni az Indy-ben. Ezért is olyan szoros a bajnokság évről évre.”

Hunter-Reay bevallotta, hogy nem tud semmi információt mondani az esettel kapcsolatban, ha viszont Alonso és a McLaren az Andretti Autosport-tal együttműködve térne vissza, mint tavaly az Indy 500-on, akkor az amerikai tárt karokkal fogadná a spanyolt.

„Fogalmam sincs, hogy mi zajlik a színfalak mögött, nem tudom, hogy hol áll jelenleg a McLaren az Indy Car kapcsán,” – tette hozzá.

„Nagyon jó volt a közös munka a tavalyi Indy 500-on. Kétségtelen, hogy örömmel fogadnám Fernandot Amerikában.”