back to top
KezdőlapFastest SlapRosenqvist az IndyCarban? A Ganassival hozták hírbe

Rosenqvist az IndyCarban? A Ganassival hozták hírbe

-

A RaceFans értesülései szerint Formula E-ben versenyző Felix Rosenqvist aláírt az IndyCar egyik élcsapatához, a Chip Ganassi Racinghez 2019-re.

Rosenqvist már korábban is tesztelt Ganassinál, 2016-ban és 2017-ben is. Az utolsó kiruccanását „hibátlannak” titulálták. Azonban a csapat a tavalyi 4 helyett idén mindössze 2 autót indított az IndyCarban, ezért nem maradt hely a 22 éves versenyzőnek.

A négyszeres IndyCar bajnok és a mostani éllovas, Scott Dixon nemrég írt alá a csapattal egy több éves szerződést. Ganassi nem tervez kettőnél több autót indítani 2019-ben sem. Ez Ed Jonest érintené hátrányosan, elveszítheti az ülését, pedig ez még csak az első szezonja a csapatnál.

Rosenqvistet sokáig az egyik legnagyobb ígéretnek tartották, úgy tűnt, a Forma-1-be is bekerülhet. 2015-ben megnyerte a Forma 3-at, kétszer diadalmaskodott a Makaói Nagydíjon is.  A svéd pályafutásában már volt egy rövid időszak, amikor Amerikában versenyzett, ahol nyert 3 futamot is az IndyLightsban a Belardival, beleértve a második futamát a csapattal, St. Petersburgban. Ezután a Formula E felé vette az irányt, a 2016-17-es szezonban 3. lett a bajnokságban. A 2017-18-as szezont nagyon erősen kezdte, a második és a harmadik fordulóban is nyerni tudott, akkor vezette is a tabellát, ám végül csak 6. lett.