back to top
KezdőlapFastest SlapWickens először ölelhette meg menyasszonyát balesete óta

Wickens először ölelhette meg menyasszonyát balesete óta

-

Mint az ismert, Robert Wickens augusztus 19-én, az IndyCar poconói versenyén szenvedett súlyos balesetet, melynek köszönhetően eltört a jobb karja, mindkét lába, és megsérült a gerince is.

Azóta már egy videó formájában üzent rajongónak, melyben megköszönte a támogatást és a biztató szavakat.

A napokban menyasszonya, Karlo Woods vette át helyette az év újoncának járó díjat.

Ezen kívül Karli posztolt egy fotót Instagramra, és elmondta, hogy a baleset óta most először tudták megölelni egymást. Ezzel egy időben úgy fest, hogy kijelölték esküvőjük dátumát is, egy év múlva, épp ezen a napon (szept 28.).

„Egy év múlva hozzámegyek a legjobb barátomhoz.❤️ Ez volt az első ölelésünk a baleset óta. Szeretlek, Robert Wickens.” – írta Karli a képhez.

Robert is posztolt egy közös képet, a következő szöveggel: „Tudom, hogy nem nagy dolog, de… Rehabon vagyok, szóval beérem vele! Szeretlek Karli Woods! Annyira édes vagy, és mindig lenyűgözöl. #sept28”