Az F1-ben mindössze 24 futamon állt rajthoz és pontot sem szerzett, mégis a mai napig a sportág elismert és köztiszteletnek örvendő tagja. Anthony Davidson manapság már főként a Mercedesnek szimulátorozik és a Sky Sports-nak szakért, de néhány éve még a WEC-ben hajszolta a győzelmeket. Abban a sorozatban, amelyben 2012-ben óriásit bukott. Most erre emlékezett vissza nyers őszinteséggel.
A versenyzéstől 2021 végén visszavonult Anthony Davidson neve a fiatalabb F1-rajongóknak vélhetően már csak onnan ismerős, hogy a 45 esztendős expilóta rendszeresen tagja a Sky Sports szakértői stábjának. Az idősebbek azonban még akár Minardiban is láthatták őt versenyezni, hiszen a brit a 2002-es Magyar Nagydíjon az egykori olasz kiscsapat színeiben debütált a Forma–1-ben. Davidson főként tesztpilótaként vált ismertté és szerzett magának komoly hírnevet – nem véletlen, hogy a Mercedes a mai napig alkalmazza őt a szimulátorában –, de a 2007-es szezont végigversenyezte a Super Agurival, és egészen az istálló 2008-as szezon közbeni csődjéig a csapat tagja volt.
Az F1-ben végül nem jött össze neki a pontszerzés, ám a sportautózásban már ennél jóval nagyobb sikereket ért el: 2014-ben világbajnok lett a Toyota színeiben a WEC-ben, 2016-ban pedig percek választották el a Le Mans-i 24 órás megnyerésétől, amikor a Toyota az utolsó métereken hagyta cserben csapattársát, Nakadzsima Kazukit. Án nem sokon múlt, hogy Davidson ekkorra már ne is versenyezzen, 2012-ben ugyanis hatalmas balesetet szenvedett Le Mans-ban, amikor éppen lekörözni készült Piergiuseppe Perazzini AF Corse Ferrari 458 Italia GTC-jét.
A baleset videón:
Az F1.com-on a pályafutását összefoglaló cikkben most részletesen visszaemlékezett erre a bukásra, és olyan részleteket árult el, amiket eddig nem. Többek között elmondta, mintha előre érezte volna, hogy meg fog halni. „Kicsit félve mentem el Le Mans-ba, mert egész hétvégén ott volt bennem ez az érzés. Nem tudtam megmagyarázni, nem tudtam szavakba önteni, de miután az életemből annyi évet áldoztam erre a sportra, egyszerűen csak tudtam… El akartam nyomni és elhessegetni, de annyira furcsa volt.”
„Soha nem csinálok ilyesmit, de amikor a verseny előtt elhagytam a szobámat [a motorhome-ban], visszafordultam és mindent elrendezgettem. Aztán fogtam a telefonomat és küldtem egy üzenetet a feleségemnek, amelyben az állt, »Szeretlek.« Szinte olyan volt, mintha belül tudtam volna, hogy nem fogok már visszatérni abba a szobába. Libabőrös leszek akkor is, ha csak rágondolok. Olyan, mintha előérzetem támadt volna. Tényleg olyan volt.”
„Ezután lecsuktam a sisakrostélyt… Beültem az autóba, majd a pályán tettem a dolgomat, kockázatokat vállaltam, mentem mint egy eszelős, ahogyan kell. De amikor eljött az a pillanat, amikor a lekörözött pilóta rám fordult és az autók összeértek, amint az én autóm felemelkedett a levegőbe, a motor leállt, és minden elcsendesedett, az olyan volt, mint egy ráeszmélés, hogy »Ez az a pillanat.«”
„A legfurcsább dolog volt. Tulajdonképpen úgy éreztem, hogy meg fogok halni… Tudtam, hogy meg fogok halni, de teljesen belenyugodtam. Szinte megnyugtató tudni, hogy ezekben a pillanatokban történik valami az agyaddal, amikor ez a nyugtató drog, vagy nem tudom, szétárad a testedben. Hallottam olyan embereket, akik fuldokoltak, és ugyanezt mondták.”
A 2012-es Le Mans-i 24 órás előtt
Davidson Toyotája a levegőbe emelkedés után több mint 30G-s erővel csapódott vissza az aszfaltra (ebben tört el a csigolyája), majd a pálya melletti gumifalba vágódott. „Érzékeltem, hogy eléggé nagy sebességgel haladok és elég magasra repültem, de nem tudtam, merről fog érni a becsapódás. Magamhoz húztam a karjaimat, milliónyi gondolat cikázott a fejemben, és igen, a családomra és az életemre gondoltam… Nem az életed pereg le a szemed előtt, hanem szinte olyan, mintha az agyad töredezettség-mentesítést végezne, és mindent a helyére tenne. Ennél jobban nem tudom leírni.”
„Csak vártam a hatalmas becsapódásra és arra a pillanatra, amelyben lekapcsolják a villanyt és mindennek vége. Kemény ütés volt, igazán kemény. A fejemet nem vertem be, de az autó a kerekein landolt, 32G-s erővel, mint azt a csapat később megtudta. Az a becsapódás törte el a hátam. Csak képzeljék el, milyen lenne, ha a plafonról a kemény padlóra ejtenék önöket. Olyan volt, mint egy berobbanás…”
„Úgy ment át rajtam az energia, hogy azt el sem hinnék. Bumm. Kitört belőlem egy ilyen ősi sikoly, mint valami harcos kiáltás. Életemben nem adtam ki még olyan hangot. Aztán eltaláltam a védőfalat, ami 12G-s becsapódás volt. Amikor megálltam, kinyitottam a szemem, és nem hittem el, hogy még mindig itt vagyok.”
Ezután megmozgatta a lábait, majd a kezeivel megpróbálta kitolni magát az ülésből, ami „valószínűleg a leghülyébb dolog volt, amit tehettem”, lévén két csigolyája is kompressziós törést szenvedett. Ezután nagyjából fél évet hagyott ki, heteken át kellett mozdulatlanul feküdnie, a baleset pedig „megváltoztatta a hozzáállásomat a versenyzéshez” azzal kapcsolatban, hogy miként közelítette meg ezután a lekörözötteket.
A 2014-es világbajnoki címe aztán kárpótolta, de elmondása szerint a visszatérését követően „hatalmas mentális akadályokat” és „a kísértő emlékeket” is le kellett győznie.