vasárnap, június 26, 2022
F1 - 🇨🇦 Kanadai Nagydíj
F1 - 🇬🇧 Brit Nagydíj
DTM - 🇮🇹 Imola 1. verseny
WTCR - 🇪🇸 Aragón 1.verseny
ETCR - 🇪🇸 Jarama A döntő
F3 - 🇬🇧 Silverstone sprintverseny
KezdőlapEnduranceEgy verseny elkerült a Hungaroringről

Egy verseny elkerült a Hungaroringről

-

Július 3-án jött volna a Hungaroringre az Európai Le Mans Sorozat (ELMS) mezőnye. Helyi korlátozásokra hivatkoznak, de könnyen lehet, a szomszédos konfliktus miatt váltottak helyszínt.

A magyar pálya helyét Monza veszi át, ezzel Imola után a második olasz helyszín lesznek a naptárban. Az olasz F1-es verseny pályája 2017 óta folyamatosan szerepel a naptárban, csak most esett volna ki az – újra – királykategóriás szintre emelkedő Imola miatt.

Az Emilia Romagna tartományban elhelyezkedő pálya 2020 óta idén tart majd F1-es futamot, és – most először – a DTM mezőnye is ellátogat majd ide.

-Hirdetés-

A Le Mans Management igazgatója, Frédéric Lequien így nyilatkozott a változásokról:

-Hirdetés-

„Sajnálatos módon nem tudunk idén Magyarországra menni júliusban, ugyanis az érvényben lévő helyi korlátozások miatt a szervezők nem tudták teljesíteni a szerződési feltételeket.

Monza történelme és ritmusa miatt az egyik kedvenc lett az ELMS paddockban, és nagyszerű versenyeink voltak itt a 2017-es visszatérésük óta. Szeretném megköszönni a monzai csapatnak, hogy ott megtarthatjuk az idei bajnokság harmadik fordulóját.”

Alessandra Zinno, az Autodromo Nazionale Monza elnöke kiemelte, ezzel július az endurance hónapja lesz. Ugyanis egymást követő hétvégén rendezik meg a WEC és ELMS futamokat. Ráadásul mindezt a pálya építésének századik évfordulóján.

Az olasz hölgy szavai alapján a nézők visszafogadása is lehetett az a bizonyos kitétel, ami itthon nem teljesült. A magyar szervezők már így is két nagyobb mértékű eseménnyel (Super Racing Festival és Magyar Nagydíj) számolhatnak idén.

A nyári vírushelyzetről még korai nyilatkozni, hiszen júliusi időpontig még négy hónap lett volna hátra. Ha azonban a szomszédos országban dúló konfliktus miatt volt a rejtett ok, akkor a Hungaroring többi versenyének sorsa is veszélyben lehet.

A támadás megkezdése után a Forma-1 és WTCR is törölte az oroszországi fordulóit. Ezzel nem maradt idén más nemzetközi verseny az országban.

UPDATE:
A Hungaroring közleménye a Le Mans Series hungaroringi futamának törlése kapcsán:

“A Le Mans Series-ről kapott adatokat elemezve világossá vált, hogy a sorozat hazai megrendezése a zajhatás szempontjából nem fért volna bele a jelenleg érvényes jogszabályban meghatározott maximum 70 decibeles legfelső kategóriába. A Hungaroring betartja és betartatja a rá vonatkozó jogszabályi előírásokat, hosszas mérlegelés után emiatt kellett meghozni azt a nehéz döntést, hogy nem véglegesítjük a megállapodást a Le Mans Series rendezőjével a magyar versenyről. A kormányhatározattal biztosított Formula 1 Magyar Nagydíj, valamint a további, bejelentett nemzetközi versenyek – amelyek zaj szempontból is megfelelnek az előírásoknak – megrendezését semmi sem veszélyezteti.”

Hirdetés
- Hirdetés -

Friss hírek