KezdőlapExtraArt déco és autósport: az első magyar grand prix-től a tévéképernyőig

Art déco és autósport: az első magyar grand prix-től a tévéképernyőig

-

Az art déco és az autózás, az autósport kezet foghatnak egymással, hiszen rendkívül jól összeillenek. Ennek egyik oka az is lehet, hogy az art deco és az autóversenyzés mondhatni egyszerre indult el világhódító útjára.

A minap a Magyar Nemzeti Galéria Art déco kiállításán jártunk, és bár a kiállítás címe Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938), eszünkbe jutott, hogy ez a stílus mennyire fontos része az autósportnak, már az 1900-as évek kezdete óta.

Az art déco stílusirányzat már az első világháború előtt megjelent, bár fénykorát a ’20-as, ’30-as években élte. Szögletes, egyenes, geometrikus, stilizált formák, kontrasztos színek, kontúrok, betűstílusokkal való játék jellemzik leginkább, miközben az összhatás harmóniát, igényességet, luxust sugároz. Gyakran jelentek meg a képeken futurisztikus elemek, a kor művészeinek fantáziáját a jövő eszközei, járművei is nagyon izgatták. E művészeti ág jelentős részét képezték a reklámposzterek, legyen szó akár egy társadalmi-, színpadi-, vagy sporteseményről, akár eladni kívánt termékről.

Mindennek megfelelően központi elem volt az art déco plakátokon a jármű, az autó is. Autó és autósport rajongók számára az egyik legismertebb ilyen talán az a Bugatti poszter lehet, melyet Leonetto Cappiello alkotott 1922-ben. Az alkotás mára igazi klasszikus, megannyi másolata létezik szerte a világon. Olyannyira, hogy feltűnik még a Két pasi – meg egy kicsi (Two and a Half Men) című szitkom sorozatban is.

De art deco stílusban készült az 1936-os, első Magyar Nagydíj plakátja is.

A bugattis és a magyar nagydíjas plakát ugyan nem látható a fent említett budapesti kiállításon, azonban akit érdekel ez a stílusirányzat, korszak, bizonyára kedvére valónak találhatja. Amellett, hogy járműipari és autós plakátok azért vannak a Galériában, kiváló betekintést nyújt az akkori színházi- és filmvilág, stílusába, hangsúlyozza, mely luxustermékek (kávé, tea, cigaretta, stb.) határozták meg a reklámipart, miként építette ez a művészeti irányzat a magyar országimázst, miként vették át a külföldi – főként amerikai és francia – trendeket. Az art déco kiállítás arra is rávilágít, hogyan osont be általa a hétköznapokba a divat, az erotika, hogyan keltette fel az emberek érdeklődését az egzotikus, korábban nem ismert dolgok, valamint a sebesség és gépek iránt.

Nem gondolnád, hogy ez is kapcsolható az autósporthoz!

H. Ráhmer Mária: Ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból

A mellékelt képen látható – a kiállításon is megtekinthető – „Ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból” című dísztárgy érdekessége autósport rajongók számára, hogy alkotója H. Ráhmer Mária, aki annak a Hartmann Lászlónak volt a felesége, aki az 1930-as években sebességi rekordokat döntögetett, grand prix-ken indult és többek között az első Magyar Nagydíjon is rajthoz állt!

Az Art déco kiállítás augusztus 28-ig még megtekinthető a Magyar Nemzeti Galériában.

Visszakanyarodva kimondottan az autóversenyzéshez: ezt a stílusirányzatot a mai napig is szívesen alkalmazzák a sportban. Elég ha az F1-es csapatok versenyekre készített „posztereire” gondolunk, vagy megnézzünk egy-két Formula E képet. Íme néhány ilyen:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Scuderia AlphaTauri (@alphataurif1) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Aston Martin Aramco Cognizant (@astonmartinf1) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés