KezdőlapFastest SlapAlonso visszatérésre az Indy 500-ra világszerte népszerűsíti a szériát

Alonso visszatérésre az Indy 500-ra világszerte népszerűsíti a szériát

-

Mark Miles, az IndyCar első embere szerint Fernando Alonso Indy500-as szereplése segíti a széria elterjedését is világszerte.

Az IndyCar egy kis lendületet kapott ezzel, ezt fejtette ki Miles egy podcastben.

„Alonso visszatérése óriási” – mondta. „Ezzel nem csak az Indy500, de az IndyCar is nagyobb figyelmet kap Spanyolországban, sőt az egész világon. Ez pedig véleményem szerint növekedéshez, nagyobb befektetésekhez vezet.”

Miles szerint egyre több nemzetközi csapattulajdonos és versenyző érdekelt a szériában, természetesen az amerikaiak mellett. Arra is kitért, hogy nagy mértékben hozzájárulna a fejlődéshez egy két fontos piacon tartott, sikeres nemzetközi verseny. Ott van például az Ausztráliában található Surfers Paradise versenypálya, amelyen a ChampCar 2007-es megszűnéséig versenyzett. Egy évvel később az IndyCar ChampCarral való egyesülése után még futott egy bajnokságon kívüli versenyt, ám azóta nem tértek vissza oda. A futam felélesztése érdekében találkozott tehát Miles Queensland állam első emberével, Annastacia Palaszczukkal.

„Lenyűgöző volt” – mondta Miles az elnökasszonyról. „Első kézből van tapasztalata, milyen jó verseny van és volt az IndyCarban.”

Miles elmondta, Palaszczuk úgy hiszi, hogy prioritás lenne egy ekkora látványosság és ilyen remek esemény hatása az ottani piacra. Szerinte a „lelkesedés többet nyom a latba, mint az akarat” a verseny megvalósítása szempontjából: „A cél elrendezni a dolgokat jövő februárra, majd bejelenthetjük, hogy 2020-tól visszatérünk.”

A bajnokság a közvetítési jogok nemzetközi eladását is saját kézbe vette, ez is segíteni fog a széria első embere szerint.

„Úgy döntöttünk, inkább nem adjuk el az összes nemzetközi közvetítési jogot az ESPN-nek, hanem mi magunk intézzük mostantól ezt is. Ez az oka, amiért ennyiszer ülök repülőbe ezekben a hónapokban. Ez lehetőséget ad, hogy megismerjük a nemzetközi partnereinket, hogy dolgozzunk azon, miként kapják meg a tartalmakat. Segít, hogy hozzáférhessünk egyes országok pilótáihoz, vonzó videókat készítsünk a rajongóiknak. Ezek mind azon stratégia részei, mellyel a sport értékét szeretnénk növelni.”