back to top
KezdőlapFastest SlapBrown és Alonso Monzában beszélik majd át a 2020-as terveket

Brown és Alonso Monzában beszélik majd át a 2020-as terveket

-

Fernando Alonso és Zak Brown a monzai Olasz Nagydíjon beszélik majd át jövő évi közös terveiket.

Egyelőre nem tudni, Alonso hol folytatja jövőre, jelenleg semmi nincs bejelentve hivatalosan.

Annál több dologgal hozzák viszont szóba a kétszeres Forma-1-es világbajnokot. A folyamatos F1-es pletykák mellett – melyek végére Alonso legutóbb pontot tett – egy esetleges Dakar indulás is benne van a levegőben, de a McLaren IndyCar bejelentése után a wokingiakkal is mehet egy teljes szezonra a tengerentúli szériába, Zak Brown legalábbis felajánlotta.

Valószínűleg Monzában is utóbbi lesz majd a téma.

„El kell mondanom, hogy nem mutatott érdeklődést egy teljes szezon iránt” – mondta Brown a spanyol El Confidencialnak Alonso IndyCar-os jövője kapcsán. „De szerintem az Indy500 gőzelem iránti vágya nem hagyott alább. Tisztában van az Indy-projektünkkel, beszélünk is majd erről Monzában.”

Az Olasz Nagydíj helyszínén Brown megpróbálja majd meggyőzni versenyzőjét, hogy csinálja meg a teljes szezont: „Elismernék, élvezné is, és tudván, hogyan vezet, nagyon sikeres lenne.”