KezdőlapFastest SlapEgy indokolatlan Lamborghini a monzai GT versenyen - videóval

Egy indokolatlan Lamborghini a monzai GT versenyen – videóval

-

Még John Watson egykori F1-es pilóta sem hitte el azt, amit lát: egy feltehetően Lamborghini típusú traktor került a pályára, sárga zászló alatt. Kommentátortársa persze jót mulatott ezen, és cukkolta is John-t azzal, hogy GT3-as, vagy GT4-es szabályrendszernek felel-e meg a jármű, amely Monzában igyekezett dolgozni a Fanatec GT World Challenge alatt.

Persze, a traktoros sem volt rest, ha már így alakult, poénból elkezdte ő is melegíteni a gumikat, az új rajt előtt. Watsonék viccből egyből javasolták is, hogy a versenyigazgatás foglalkozzon az üggyel.